Kijev március elején megkaphatja az IMF-segély első részletét

InfoRádió / MTI
2015. február 13. 14:14
Az ukrán pénzügyminiszter abban bízik, hogy Kijev már március elején hozzájut a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által beígért pénzügyi támogatás első részletéhez.

Natalija Jareszko azt mondta, hogy az IMF március első napjaiban tárgyal az Ukrajnának felajánlott támogatásról, és ha azt elfogadták, akkor az első részlet március első hetének a végén már az ukrán központi bank számláján lehet. Ukrajnának ehhez azonban több más lépés mellett át kell alakítania a költségvetését február végéig - tette hozzá az ukrán pénzügyminiszter.

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója csütörtökön Brüsszelben azt mondta, hogy a következő négy évben 40 milliárd dollár pénzügyi segítséget kaphat Ukrajna. Ehhez az IMF 17,5 milliárd dollárral járul hozzá, a hitelprogramról szakértői szinten már meg is született a megállapodás.

Az IMF cserébe egyebek között azt várja el, hogy Ukrajna a következő két évben a piaci szint közelébe emelje az energiaárakat, reformokat hajtson végre a gazdaság, az igazságszolgáltatás és a bankszektor területein.