eur:
393.72
usd:
364.73
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A Nemzeti Gárda is részt vesz a massachusettsi hóeltakarításban

A Nemzeti Gárda egységeit is bevetették kedden a massachusettsi rendkívüli hóhelyzet miatt elrendelt szükségállapot keretében.

Charlie Baker massachusettsi kormányzó közölte, hogy a hóeltakarításban mintegy 500 katona vesz részt, és a munkálatokhoz New York és Vermont állam is kölcsönzött nehézgépeket. Bejelentette, hogy két hóolvasztó berendezés megvásárlása adott utasítást, ezek óránként 120 tonna havat tudnak felolvasztani.

Az állam keleti részén az elmúlt két hét leforgása alatt több mint 180 centiméter hó esett ki. A területet három hét alatt immár harmadszor sújtotta hóvihar, az elmúlt három nap alatt 60 centiméternyi csapadék hullott.

Kedden a bostoni autópályán egy rendőr vezetett le egy szülést egy elakadt autóban. A massachusettsi Rocklandben a hó terhe alatt beszakadt egy hangszerbolt tetejének egy 30-szor 30 méteres szelvénye, maga alá temetve a néhai extravagáns előadóművész, Liberace egyik strasszokkal kirakott, mintegy félmillió dollár értékűre becsült zongoráját.

Bostonban kedden néhány buszjárat kivételével állt a napi átlagban csaknem egymillió utast szállító tömegközlekedés, az iskolákban pedig szünetelt a tanítás. A városban felháborodást keltett, hogy Beverly Scott, az MBTA közlekedési vállalat igazgatója kevéssel a hétfő esti csúcsforgalom előtt állította le a metrót, a trolikat és a helyi érdekű vasutat.

Az Egyesült Államoknak a hóvihar által érintett északkeleti államaiban vasárnap óta mintegy 3100 repülőjáratot töröltek.

Az előrejelzések szerint a térségben csütörtökre újabb 7,5-15 centiméternyi csapadék várható.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×