eur:
393.62
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kerry: kizárt az iráni atomprogramról szóló megállapodás újabb halasztása

John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap kizárta, hogy ismét meghosszabbítsák az iráni atomprogramról szóló tárgyalások március 31-i határidejét, hacsak addig nem állapodnak meg legalább egy jövőbeli egyezmény alapvető kereteiről a felek.

Kerry az amerikai NBC tévécsatornának szombaton, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián adott, helyi idő szerint vasárnap reggel sugárzott interjúban azt mondta, "ha nem vagyunk képesek meghozni az alapvető döntéseket, amelyeket a következő hetekben meg kell hoznunk, azt hiszem, szó szerint lehetetlen lenne" a tárgyalások határidejének újabb kitolása.

"Vagy meghozod a lépéseket, amelyekkel bizonyítod, hogy békés az (atom)programod, vagy ha erre nem vagy képes, az egy olyan üzenetet hordoz, amelyet egyikünk sem akar hallani" - fogalmazott az amerikai külügyminiszter.

Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter néhány órával korábban azt mondta Münchenben, hogy bár senkinek se szolgálná az érdekeit a március 31-i határidő újabb kitolása, de "nem dől össze a világ", ha mégsem sikerül addig megállapodni. Hozzátette azonban, hogy a tárgyalások lezárása olyan lehetőség, amelyet ki kell használni, mert megtörténhet, hogy többé nem lesz rá alkalom.

Zarif kétszer, pénteken és vasárnap is tárgyalt Münchenben John Kerryvel, és az utóbbi megbeszélés után tartott sajtótájékoztatót.

Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője vasárnap azt mondta, ha nem születik megállapodás a tárgyalásokon, az még mindig jobb, mintha országa "rossz egyezséget" kötne a vele tárgyaló "hatok" csoportjával. Hamenei azt mondta honlapján megjelentetett közleményében, hogy a tárgyalásokon Teherán "megpróbálja a szankciók fegyverét kivenni az ellenség kezéből". Ha ez nem sikerül, "mindenkinek tudnia kell, hogy számos eszközünk van ezen szankciók hatásainak kisebbítésére" - mondta.

Irán és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) több mint egy éve folytatnak megbeszéléseket egy olyan átfogó megállapodásról, amely véget vetne az iráni atomprogramot övező kételyeknek. A Nyugat ugyanis azt gyanítja, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésén dolgozik, amit a teheráni vezetés következetesen tagad.

Irán és a "hatok" a tavalyi novemberi határideig nem tudtak kiegyezni, másodszor is kudarcot vallottak abban, hogy egy átfogó, végleges megállapodással váltsák fel a 2013 őszén kötött ideiglenes megállapodást. Iráni és nyugati tisztségviselők szerint a megmaradt nézeteltérések elsősorban Teherán urándúsítási kapacitásával és a szankciók feloldásának ütemével kapcsolatosak.

A felek most a márciusig kitolt határidőre szeretnének keretmegállapodásra jutni, júniusra pedig végleges, hosszú távra szóló egyezséget kötnének. A Nyugat enyhítene az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot.

Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×