eur:
394.25
usd:
365
bux:
65619.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elfogatóparancs-tervezetet készített az argentin elnök ellen a meggyilkolt ügyész

Elfogatóparancs-tervezetet készített Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök és Héctor Timerman külügyminiszter ellen a januárban meggyilkolt ügyész, Alberto Nisman - írta kedden internetes kiadásában a The New York Times.

Viviana Fein nyomozó ügyész keddi bejelentése szerint a 26 oldalas dokumentumtervezetet Nisman lakásán, a szemétben találták meg. A tavaly júniusban megszövegezett elfogatóparancsokról elsőként a Clarín argentin napilap számolt be vasárnap, de Fein zavart keltett azzal, hogy először megpróbálta tagadni az értesülést.

Nisman tíz éven át dolgozott az AMIA Buenos Aires-i zsidó kulturális központ elleni 1994-es, 85 ember halálát okozó és százakat megsebesítő merénylet ügyében folyó vizsgálaton. Az ügyész ennek keretében január 13-án azzal vádolta meg az államfőt, hogy akadályozza a merénylet feltételezett iráni felelősei utáni nyomozást. Nismant vádjával kapcsolatban 19-én meghallgatta volna a kongresszus, de előző nap holtan találták otthonában.

Kirschner és Timerman többször is cáfolta Nisman állítását, miszerint jól jövedelmező kereskedelmi szerződések fejében Buenos Aires titkos alkut próbált volna megkötni Teheránnal a merénylettel kapcsolatban körözött iráni hivatalos személyek ellen kiadott nemzetközi elfogató parancsok visszavonása fejében.

Nismannak a Kirschner, a külügyminiszter és az elnök több támogatója ellen benyújtott, 289 oldalas büntetőjogi keresete egyébként nem tartalmazta az elfogatóparancsokat, amelyeket fél évvel a halála előtt szövegezett meg. Az ügy tárgyalását két bíró is megtagadta és az elakadhat az argentin igazságszolgáltatás útvesztőiben, ha nem lesz egy harmadik, aki vállalja a per lefolytatását.

Az elnöki hivatal egy hírszerzői konspirációs elmélettel magyarázta Nisman megölését. A hivatalos álláspont szerint a Secretaría de Inteligencia (SI) menesztett ügynökei követték el a gyilkosságot, akik előzőleg szándékosan félrevezették az ügyészt, abba az irányba terelve őt, hogy az elnököt vádolja meg az AMIA-ügy vizsgálata során.

Kirchner elnök decemberben menesztette az SI három magas rangú vezetőjét, a múlt héten pedig bejelentette, hogy törvénytervezetet nyújt be a kongresszusnak a kémszolgálat mélyreható átalakításáról. Az argentin ellenzék és mások is azonban a kormányt sejtik Nisman meggyilkolása mögött.

Az ügyészség 2006 óta követeli Teherántól nyolc iráni tisztségviselő kiadatását az AMIA-ügyben. Az iráni és az argentin kormány 2013-ban megállapodott abban, hogy közösen létrehoznak egy vizsgálóbizottságot, amely Teheránban hallgatná ki az argentin ügyészség által az 1994-es merénylet kitervelésével gyanúsított tisztségviselőket. Az argentin ellenzék és az argentínai zsidó közösség hevesen bírálta ezt a megállapodást.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Hatalmas logisztikai csarnokot épít Debrecen mellett egy belga-magyar fejlesztő

Hatalmas logisztikai csarnokot épít Debrecen mellett egy belga-magyar fejlesztő

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 000 négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen. A WLP az első külföldi érdekeltséggel is rendelkező beruházó, amelyik előre, megrendelésállománnyal még nem rendelkező, spekulatív módon fejleszt a Hajdú-Bihar vármegyei székhely térségében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×