Megsebesült a láthatatlan sejk

Infostart
2015. január 21. 17:24
Az iraki kormányfő szerint megsebesült az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet vezetője.

Abu Bakr al-Bagdadi a szíriai határ közelében lévő Káim városában "egy iraki légicsapás következtében sebesült meg, de csodával határos módon túlélte a támadást" - írta az Al-Hajat című arab nyelvű lap Haider al-Abádi iraki kormányfőre hivatkozva, aki szerint a szunnita terrorszervezet vezetője ideje nagyobbik részét Szíriában tölti.

A lapnak adott interjújában Haider al-Abádi arról is beszél, hogy véleménye szerint az Iszlám Állam jelentette fenyegetés miatt számos nyugati ország vezetése átértékelte teendőit, hisz - mint mondta - már senki nem beszél a szíriai elnök hatalomból való eltávolításának szükségességéről. "Erről a követelésről megfeledkeztek, vagy legalábbis későbbre halasztották" - idézte a kormányfőt az Al-Hajat.

Haider al-Abádi rámutatott arra is, hogy az Egyesült Államok és Irán közelebb kerültek egy kétoldalú megállapodáshoz.

Abu Bakr al-Bagdadi-ról az Index korábban azt írta, hogy a láthatatlan sejknek is nevezett egykori bagdadi PhD hallgatót négy évig tartották fogva az amerikaiak, de csak nemrég döbbentek rá, hogy a világ legambiciózusabb dzsihadistáját engedték szabadon 2009-ben. Az al-Kaidából korábban kizárt férfi fejére mára 10 millió dolláros vérdíjat tűztek ki.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást