"El kell osztani azt, hogy ötvenezer ember egész Ukrajnában, ennek néhány százaléka lehet majd Kárpátaljából behívható. A keleti térségből, a Krímből és az elfoglalt térségekből nem hívnak majd be embereket, ez azt jelenti, hogy a nyugati megyékben, köztük Kárpátalján is arányosan kapják meg a behívókat."
Brenzovics László, aki az ukrán parlament képviselője is egyben, az InfoRádiónak elmondta, hogy Sztepan Poltorak védelmi miniszter és Olekszandr Turcsinov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács elnöke azt ígérte, ezúttal csak olyan 20 és 60 év közötti személyeket hívnak be a hadseregbe, akik korábban már teljesítettek katonai szolgálatot, vagy a haderő számára szükséges szakmával, szakképesítéssel rendelkeznek, illetve tartalékos tisztek.
"Senki nem szeretné azt, ha háborús konfliktusba vinnék, ez jelentős társadalmi feszültséget okozhat, valószínűleg így is lesz. Hangsúlyozom: békére lenne szükség. Az európai államoknak, a világ nagyhatalmainak összefogása nélkül ez nem fog menni."
A KMKSZ elnöke hangsúlyozta, hogy igyekeznek támogatni a hadseregbe tavaly behívott kárpátaljai magyarok családjait. A szövetség gyűjtést szervezett számunkra, és a befolyó pénzt folyamatosan juttatja el mintegy nyolcvan érintett családnak.
Hanganyag: Németh Zoltán