Iszlám Állam - A nemzetközi koalíció kezdi megállítani a dzsihadisták előrenyomulását

InfoRádió / MTI
2014. december 3. 17:55
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet ellen harcoló nemzetközi koalíció kezd sikereket elérni a dzsihadisták előrenyomulásának megállításában Irakban és Szíriában - írták a koalíció első miniszteri szintű értekezletét követően kiadott zárónyilatkozatban.

"Az IÁ előretörését kezdjük megállítani Szíriában és Irakban. Az iraki hadsereg és a kurd erők a koalíció légi támogatásával területeket foglaltak vissza Irakban" - írták az Egyesült Államok vezette, több mint hatvan országot tömörítő szövetség külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozása után kiadott kommünikében.

"A koalíció tagjai megerősítették elkötelezettségüket, hogy egy hosszú távú közös stratégia mentén együtt dolgozzanak az Iszlám Állam meggyengítésén és legyőzésén" - olvasható a zárónyilatkozatban.

A találkozó résztvevői elsősorban a katonai műveletek erősítésében, a külföldi dzsihadisták beáramlásának megállításában és az IÁ anyagi forrásainak elvágásában látják a megoldást.

Az elsősorban nyugati és arab országokból álló koalíció külügyminiszterei megfogadták, hogy olyan gyakran fognak hasonló értekezleteket rendezni, amilyen gyakran csak szükséges. A következő tanácskozásra legkésőbb hat hónap múlva fog sor kerülni.

Az Iszlám Állam Irakban és Szíriában is jelentős területeket vont ellenőrzése alá. A Washington vezette nemzetközi koalíció augusztus 8-án Irakban, szeptember végén pedig Szíriában is légi hadműveleteket indított a terrorszervezet ellen.