Bűncselekménynek minősítené az idegen zászlók "szabálytalan" kitűzését egy romániai törvénytervezet

InfoRádió / MTI
2014. december 2. 19:19
Bűncselekmények minősítené és 10 ezer lejig (700 ezer forintig) terjedő bírsággal büntetné a más államok zászlóinak "szabálytalan" kitűzését Romániában egy törvénytervezet, amelyet hallgatólagosan (vita nélkül) elfogadottnak nyilvánítottak a bukaresti szenátusban - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.

A tervezetet a jelenleg ellenzékben politizáló - a megválasztott, de még hivatalba nem lépett elnök, Klaus Iohannis által vezetett - Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói terjesztették a parlament elé azt követően, hogy 2013 elején a magyarság nyílt szembeszegülését váltotta ki a Ponta-kormánynak a székely jelképek ellen indított "hadjárata".

A kétkamarás román törvényhozás feladatmegosztása szerint ebben a kérdésben a képviselőházé lesz a döntő szó. A székelyzászló-üggyel összefüggésben további három törvénytervezet szerepel még a bukaresti parlament napirendjén.