Putyin "lefújta" a Déli Áramlatot

InfoRádió / MTI
2014. december 1. 19:51
Oroszország a jelenlegi körülmények között nem tudja megkezdeni a Déli Áramlat gázvezeték tervének megvalósítását - jelentette be hétfőn Ankarában tartott sajtóértekezletén Vlagyimir Putyin orosz elnök.

"Figyelembe véve azt, hogy mindeddig nem kaptunk engedély Bulgáriától, úgy tartjuk, hogy Oroszország ilyen körülmények között nem képes folytatni az adott projekt megvalósítását, vagyis e gázvezeték-rendszernek a Fekete-tengerben való kiépítését... Nem kezdhetjük el az építést a tenger alatt mindaddig, amíg nem kapjuk meg ehhez Bulgária jóváhagyását" - szögezte le az orosz elnök. Az ugyanis elképzelhetetlen, hogy megépítik a vezetéket a bolgár partokig, és ott meg is állnak - tette hozzá.

Oroszország tehát kénytelen lesz meggondolni részvételét e projektben - mondta Putyin, aki azonban megköszönte Törökországnak, hogy annak idején támogatta a projektet.

Nem egyértelmű azonban, hogy mi az oka a beruházás lefújásának. Putyin ugyanis arról is beszélt, hogy az Európai Unió ellenkezése miatt nem lehet megvalósítani a Déli Áramlat tervét, de egy törökországi földgázelosztó-központ létrehozásával ellensúlyozható lehet a gázvezeték meghiúsulása.

"Ha Európa nem akarja megvalósítani (a Déli Áramlatot), akkor nem lesz megvalósítva" - fogalmazott Putyin török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal tartott közös sajtóértekezletén.

Egyúttal azonban azt is bejelentette, hogy Moszkva kész együttműködni Ankarával egy Európát ellátó földgázelosztó-központ létrehozása érdekében. A török-görög határon létrehozandó elosztó ellensúlyozná a Déli Áramlat meghiúsulását - mondta Putyin.