A katolikus egyházfő együtt imádkozott a mintegy 300 millió ortodox keresztény hívő szellemi vezetőjével az isztambuli Szent György templomban. Az ortodox vallás alapítójaként tisztelt Szent András ünnepe kiemelkedik az ortodox vallási ünnepek sorában.
Ferenc pápa a török fővárosban, Ankarában Recep Tayyip Erdogan államfővel és Ahmet Davutoglu miniszterelnökkel találkozva szintén az Iszlám Állammal szembeni nemzetközi fellépést sürgette. Hangsúlyozta, hogy a közel-keleti béke érdekében minden érintett népcsoportnak a békére kell törekednie.
Beszédében Ferenc pápa hangsúlyozta az egyházak közeledésének fontosságát, és közös feladatuknak nevezte a szegénység, a háborúk, fegyveres konfliktusok és kilátástalanság elleni küzdelmet a világban.
Ferenc pápa I. Bartholomaiosz áldását kérte magára és "Róma egyházára", ezzel is jelezve azt a törekvését, hogy elősegítse a két egyház közel ezeréves megosztottságának áthidalását.
A katolikus egyházfő I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka meghívására utazott a 80 milliós Törökországba, ahol 120 ezer keresztény él. Római egyházfő negyedik alkalommal látogat a muszlim államba.
Hanganyag: Szabó Gergõ