Rajoy: nem kérdőjelezhető meg Spanyolország egysége

InfoRádió / MTI
2014. november 29. 19:47
Nem kérdőjelezhető meg Spanyolország egysége - hangsúlyozta szombaton Barcelonában Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, aki leszögezte: Artur Mas katalán elnöknek nincs joga egész Katalónia nevében beszélni.

A spanyol kormány feje, aki a november 9-én megtartott katalóniai "alternatív" - vagyis nem hivatalos, pusztán véleménynyilvánító - népszavazás óta először látogatott el az ország e régiójába, határozott figyelmeztetést intézett Mashoz.

Rajoy az általa vezetett, jobbközép színezetű Néppárt helyi aktivistái előtt emlékeztetett arra, hogy a 7,5 milliós lakosú Katalóniában a Mas által megszervezett "népszavazásra" 5,4 millió szavazásra jogosult embert vártak az urnákhoz, de csak 2,3 millióan vettek részt, s ezek mintegy 80 százaléka - valamivel több mint 1,8 millió ember - foglalt állást a függetlenség és az elszakadás mellett.

Ez alapján Rajoy szerint a katalán elnöknek nincs joga "figyelmen kívül hagyni" a katalánok kétharmadának akaratát, és további lépéseket tenni a kiszakadás irányába.