Azerbajdzsán növeli katonai kiadásait Karabah miatt

InfoRádió / MTI
2014. november 29. 10:04
Azerbajdzsán jelentősen növeli katonai kiadásait a karabahi konfliktus elmélyülésére tekintettel a pénteken megszavazott jövő évi költségvetési tervezet értelmében.

A szomszédos Örményországgal meglehetősen feszült viszonyban lévő dél-kaukázusi ország 2015-ben az ideihez képest 8,6 százalékkal fogja megemelni a védelmi költségvetést, amely így eléri majd az 1,8 milliárd eurót (552 milliárd forintot) - közölte Samir Sharifov pénzügyminiszter a szavazás előtt.

A tájékoztatás szerint a büdzsében a bruttó hazai termék (GDP) idei 3,6 százalékos növekedésével szemben jövőre 4,4 százalékkal számolnak.

Az azerbajdzsáni hadsereg néhány héttel ezelőtt lelőtte a karabahi örmény önvédelmi erők egy katonai helikopterét, de az elmúlt hónapokban több más fegyveres összetűzés is kirobbant a szemben álló felek között, amelyek miatt kölcsönösen egymást vádolták. Az összecsapásokban augusztus óta több mint húsz katona vesztette életét.

Az örmény többségű Karabah az 1990-es évek elején - Örményország támogatásával vívott - véres háború nyomán szakadt el Azerbajdzsántól. Az 1988-1994 között zajló háborúban 30 ezer ember veszítette életét, és százezrek kényszerültek menekülésre. A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Karabah függetlenségét, de ezt csak néhány ország ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is.