Fegyveresek támadtak indiai katonákra Kasmírban

InfoRádió / MTI
2014. november 27. 20:40
Katonai egyenruhát viselő fegyveresek támadtak az indiai hadsereg egyik bázisára Kasmírban, a rajtaütésben tíz ember életét vesztette. Több mint egy éve ez volt a legtöbb halálos áldozatot követelő támadás az India és Pakisztán által vitatott területen.

A biztonsági erők tájékoztatása szerint a fegyveresek két csoportban érkeztek a pakisztáni határtól mintegy négy kilométerre fekvő Arnia településre. A néhány fős csoport egyik fele megtámadta a támaszpontot, a többiek pedig bevették magukat egy lakóházba.

Egy helyi elöljáró elmondta, hogy három katona, három civil és négy támadó vesztette életét az akcióban.

A határőrség szerint a támadók nem Pakisztánból érkeztek.

Kasmírban viszonylag gyakran követnek el merényleteket, de a mostani támadáshoz hasonló súlyosságú rajtaütésre nem volt példa tavaly szeptember óta, akkor kilenc ember halt meg egy rendőrőrs elleni támadásban.

A túlnyomó többségében muzulmánok lakta Kasmír fel van osztva a nagyobbrészt hinduk lakta India és a zömmel muzulmán lakosságú Pakisztán között. Az immár atomhatalommá vált két ország 1947 óta, vagyis India függetlenné válása és Pakisztán megalakulása óta három háborút vívott egymással, ebből kettőt Kasmírért. Legutóbb 2003-ban kötöttek fegyverszünetet, de azóta is gyakoriak a kisebb fegyveres villongások a határ mentén. A kasmíri szeparatisták egyik része a terület függetlenségét követeli, mások Pakisztánhoz csatlakoznának.