Amerikai tábornok: az IÁ felőrölte erejét Kobaniban és veszíteni fog

InfoRádió / MTI
2014. november 20. 17:04
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet felőrölte erejét Kobaniban, és hiába küld újabb harcosokat a stratégiai fontosságú észak-szíriai városba, nem fog tudni szembeszállni az Egyesült Államok vezette terrorellenes nemzetközi koalíció légicsapásaival - jelentette ki a katonai szövetség amerikai koordinátora.

John Allen nyugalmazott tábornok az ankarai látogatása alkalmából a Milliyet című török napilapnak adott interjúban azt mondta: az IÁ végül kénytelen lesz belátni, hogy nem tudja megnyerni a Kobaniért folytatott harcot, holott a terrorszervezet a várost a győzelem szimbólumává akarta tenni.

A koordinátor a csütörtökön megjelent interjúban kifejtette: miközben az IÁ újabb és újabb erősítéseket küld Kobaniba, a koalíció folytatja a légicsapásokat a szélsőségesek ellen. A nyugalmazott tábornok elmondta, hogy eddig már több mint 600 dzsihadista vesztette életét a légitámadásokban, ami komoly problémát jelent az IÁ számára. "Az igazat megvallva kijelenthetjük, hogy (az IÁ harcosai) egyáltalán nem legyőzhetetlenek" - fogalmazott John Allen.

Az Egyesült Államok és Törökország között a Szíriával kapcsolatos politika miatt kialakult aktuális nézeteltérésekről szólva a volt tábornok kijelentette: figyelembe kell venni Törökország nemzeti érdekeit és követeléseit.

Washingtonnal ellentétben a török kormány elutasítja a kurd védők katonai támogatását Kobaniban, mert szerinte abból hasznot húz a damaszkuszi rezsim és a török kormány ellen 1984 óta harcoló Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) is. John Allen szerdán Ankarában több magas rangú török tisztségviselővel is tárgyalt az IÁ jelentette fenyegetés leküzdési lehetőségeiről.