A helyhatósági választások megismétlését követeli a lengyel ellenzék

InfoRádió / MTI
2014. november 19. 22:37
A vasárnapi helyhatósági választások megismétlését követeli a lengyel ellenzék a szavazatszámlálás során történt szabálytalanságok miatt, Leszek Miller, a Baloldali Szövetség (SLD) elnöke pedig arra szólította fel szerdán az Európai Parlamentet és az EBESZ-t, hogy az újabb szavazásra küldjenek megfigyelő missziót.

A közös álláspontot a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) és a Lengyelország Együtt (PR), valamint a baloldali SLD elnökei fogalmazták meg azután, hogy szerdán este a lengyel parlamentben megbeszélést tartottak a fennálló helyzetről. A Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke által kezdeményezett tárgyaláson a kormánykoalíciós pártok elnökei nem kívántak részt venni.

Kaczynski azután kezdeményezte a találkozást, hogy Bronislaw Komorowski lengyel elnök úgy nyilatkozott, a választások tisztaságát nem lehet kétségbe vonni, és egyben elutasította az ellenzék által sürgetett személycseréket az országos választási bizottságban (PKW).

"A jelenlegi helyzet a demokratikus rendszert veszélyezteti, mert minden arra vall, olyan választási eredménnyel állunk majd szemben, melyben nehezen lehet megbízni, melyet nem lehet igaznak tekinteni" - mondta Kaczynski. Az exit pollok szerint egyébként a PiS a választások nyertese.

Miller a választások ismétlését azzal indokolta, a szavazólapokat rosszul szerkesztették, nagy - egyes körzetekben ötven százalékot is elérő - arányban szerepelnek érvénytelen szavazatok, a PKW számítógépes rendszerét elégtelenül biztosították a külső támadások elől, a PKW nem kompetens.

Szerdán este egyébként a PAP lengyel hírügynökség közzétette, hogy lemondott posztjáról az országos választási iroda 1990 óta regnáló elnöke, Kazimierz Czaplicki.

Csütörtök délután tüntetést szerveznek a PKW varsói székhelye elé a parlamenten kívüli lengyel nemzeti radikálisok, valamint egyes diákszervezetek és polgári mozgalmak.