Az "Amerika legfiatalabb kitaszítottjai" című jelentés szerint 2,5 millió olyan gyerek él az Egyesült Államokban, akinél 2013-ban volt olyan időszak, hogy nem tudott hol lakni, azaz tavaly minden harmincadik amerikai gyerek volt fedél nélkül. Ez nyolc százalékkal több, mint az előző évben. A legsúlyosabban érintett hely Kalifornia állam, ahol egyedül több mint félmillió hajléktalan gyerek él - derült ki a hontalan családok helyzetével foglalkozó kutatóintézet (National Center on Family Homelessness) által közzétett, hivatalos adatokon és becsléseken alapuló dokumentumból.
"Mint társadalom, nagy árat fogunk fizetni ezért, emberi és gazdasági értelemben is" - mondta Carmela DeCandia, a magánkézben lévő kutatóintézet igazgatója. Kiemelte, hogy bár a szövetségi kormány az utóbbi időben előrelépéseket ért el a hontalanság csökkentését illetően a háborús veteránok és a tartósan hajléktalan felnőttek körében, a családosok és a gyermekek nem kaptak hasonló mértékű segítséget.
A jelentés a szegények nagy arányát, a megfizethető lakhatás hiányát és a családon belüli erőszakot okolta a fiatalok hontalanságának növekedéséért. A dokumentum hangsúlyozta, hogy az amerikai fiatalok hontalansága messzemenő negatív hatással van tanulmányaikra és szellemi fejlődésükre.