Visszatérnek Katarba az iszlamisták támogatása miatt hazahívott nagykövetek

InfoRádió / MTI
2014. november 17. 07:20
Visszatérnek Katarba Szaúd-Arábia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek nagykövetei, akiket még márciusban hívtak vissza posztjukról, mert Katart az a vád érte, hogy iszlamista csoportokat támogat, és ezzel veszélyezteti a térség biztonságát.

A három ország képviselői vasárnap este Rijádban állapodtak meg a diplomáciai konfliktus beszüntetéséről.

Ez volt a legsúlyosabb válság az Öböl Menti Arab Államok Együttműködési Tanácsában (GCC) annak 1981-es megalakítása óta.

A szervezet tiltja a hat tagországnak, hogy beavatkozzanak egymás belügyeibe. Ezen kívül nem támogathatnak olyan személyeket vagy szervezeteket, akik vagy amelyek veszélyeztetik más tagállamok biztonságát.

A szomszédos országok azzal vádolták Katart, hogy politikájával veszélybe sodorja a régió stabilitását. Doha a vád szerint a Muzulmán Testvériség nevű iszlamista szervezettel kapcsolatban álló csoportokat segített. Menedéket nyújtott például az Egyiptomban betiltott iszlamista szervezet számos vezetőjének.

Diplomáciai források szerint Katar ígéretet tett arra, hogy nem járul hozzá a Muzulmán Testvériség tevékenységéhez saját területén.

A mostani megállapodással elhárult az akadály az elől, hogy decemberben megtarthassák a GCC tagországainak (Katar, Szaúd-Arábia, Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Omán) csúcstalálkozóját.