Az első robbantást a Bagdad keleti részén fekvő Mastal negyedben hajtották végre ismeretlen elkövetők. A detonáció következtében nyolc ember meghalt, tizenöten pedig megsebesültek.
A második merényletet a főváros nyugati Amiríja városrészében követték el, itt legalább hat ember vesztette életét. Tizenhat sebesültet kórházba kellett szállítani.
Az áldozatok számáról szóló híreket egészségügyi források is megerősítették.
A merényleteket senki nem vállalta magára, de az elmúlt hónapokban több hasonló robbantást követett el a síita kormányzat ellen küzdő Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet.
Irak az amerikai csapatok 2011-es kivonása óta legsúlyosabb válságát éli át. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatból kivált IÁ vezette szunnita csoportok megszállták az ország területének egyharmadát. Irakban és Szíria egyes keleti területein az iszlamisták "kalifátust" hoztak létre, és a saría, az iszlám törvénykezés általuk képviselt kíméletlen változatát kényszerítik a helyi lakosságra.