Hajtóvadászat indult Boszniában feltételezett iszlám terroristák ellen

InfoRádió / MTI
2014. november 13. 13:29
Hajtóvadászat indult csütörtökön Boszniában 11 szélsőséges iszlamista ellen, akikkel szemben felmerült a terrorizmus gyanúja, továbbá az a gyanú, hogy kapcsolatba kerültek radikális iszlamista szervezetekkel és fiatalokat toboroztak az Iszlám Államnak (IÁ) nevű dzsihadista szervezetnek - tájékoztatott a boszniai rendőrség.

Közleménye szerint több mint száz 100 rendőr és hírszerzési ügynök vesz részt a razziákban három megyében, Zenicában, Tuzlában és Szarajevóban.

A 11 feltételezett terrorista régóta megfigyelés alatt áll. Az akciót többéves összetett bűnügyi nyomozás eredményeként hatják végre.

Előzetes letartóztatásban van szeptember eleje óta Bilal Bosnic, a boszniai radikális iszlamisták vezetője, akit azzal gyanúsítanak, hogy fiatal harcosokat toborzott a szíriai harctérre az Iszlám Álamnak. Bosniccsal együtt vizsgálati fogságban van még négy szélsőséges, akik szeptemberben vettek őrizetbe más feltételezett iszlamistákkal együtt.

A boszniai hírszerzés becslése szerint eddig legalább 150-en csatlakoztak az IÁ-hoz vagy más közel-keleti dzsihadista szervezetekhez, és több mint 30-an már elestek a harcokban.

Bosznia-Hercegovinában a közelmúltban módosították a büntetőtörvénykönyvet. A megszigorított szabályok szerint tilos a csatlakozás az idegen katonai vagy félkatonai szervezetekhez, és tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók a külföldi hadszíntéren harcoló zsoldosok, míg öt évig terjedő szabadságvesztéssel azok, akik katonai vagy félkatonai osztagokat szerveznek külföldi harcokra, illetve felkészítik, kiképzik az önkénteseket. Négy évre ítélhetők azok, akik nyilvánosan vagy a médián keresztül a külföldi harcokban való részvételt népszerűsítik.