Támadások kereszttűzében a francia elnök bizalmasa

InfoRádió / MTI
2014. november 11. 12:32
Támadások kereszttűzébe került kedden Jean-Pierre Jouyet, a francia elnöki hivatal vezetője az ellenzéki riválisok között zajló háborúban játszott szerepe miatt.

Francois Hollande szocialista államfő bizalmasát a teljes ellenzék, beleértve Nicolas Sarkozy exelnököt, hazugsággal vádolta meg. Jouyet ugyanis a Le Monde című napilapnak egy hangfelvétel szerint azt állította: Francois Fillon volt jobboldali miniszterelnök június 24-én egy ebéden azt kérte tőle, az Elysée-palota gyakoroljon nyomást az igazságszolgáltatásra, hogy "gyorsan csapjon le" Sarkozyre, ne "tudjon visszatérni" a hatalomba.

A közös ebéd tényét Fillon elismerte, de tagadta, hogy bármilyen közbenjárást kért volna. A volt kormányfő rágalmazás miatt feljelentést is tett, és követeli a hangfelvétel nyilvánosságra hozását. A Le Monde újságírói ezt egyelőre nem tették meg, de a sajtó képviselőinek megmutatták a felvételt, akik megerősítették: Jouyet beszél rajta.

Az elnöki hivatal vezetője a hét végén még tagadta az egész történetet, később elismerte, de azt mondta, hogy a hangfelvétel a tudta nélkül készült. A Le Monde ennek az ellenkezőjét állítja. Az eleinte a jobboldalon Sarkozy egyik legnagyobb riválisának számító Fillon számára kínos botrány ezért keddre teljesen Jouyet-üggyé vált, és az ellenzék most már egységesen követeli az elnöki hivatal vezetőjének lemondását.

Jouyet, aki jobboldali meggyőződése ellenére Francois Hollande baloldali államfő fiatalkori barátja, Sarkozy elnöksége idején az Európa-ügyi államtitkár (2007-2008) volt Fillon kormányában. A hét végén kirobbant botrányban, amely napok óta vezető hír a francia médiában, Francois Hollande elnök egyelőre nem szólalt meg. Elődje, Nicolas Sarkozy viszont hétfőn este elítélte a rázúduló "sártengert" és hazugsággal vádolta meg a szocialista hatalmat.

"A hatalomnak tényleg nincs más dolga, mint azt a benyomást kelteni, hogy állandóan fel akarja használni az igazságszolgáltatást?" - mondta egy normandiai pártgyűlésen a volt elnök. "Nem engedek semmilyen provokációnak. Úgy döntöttem, hogy hazám érdekében nem veszek tudomást erről a sártengerről, amelyet rám akarnak zúdítani" - tette hozzá. Sarkozy jelezte, pártja egyetlen tagjával sem szeretne háborúzni, mivel már most is a jobboldalon belüli "testvérháborúktól és személyes vitáktól" hangos a média, ahelyett, hogy az ellenzék "egységet mutatna fel".

A hét végén történtek megerősítették abban a meggyőződésében, hogy "új lapot kell nyitnunk, és fel kell hagynunk ezekkel az undorító epizódokkal, amelyekben a riválist vagy az ellenfelet úgy akarjuk megsemmisíteni, hogy bemocskoljuk őt" - hangsúlyozta Sarkozy. Szerinte a jelenlegi hatalom még soha nem volt ennyire hiteltelen, mert a "hazugság mindennapos gyakorlatává vált".

A Le Monde szerint amikor Jouyet továbbította Fillon kérését az államfőnek, Hollande elutasította a nyomásgyakorlást. Ezt azóta az elnöki hivatal a sajtó megkeresésére hivatalosan is megerősítette. Az elnök környezetében mindazonáltal nem zárták ki, hogy Jouyet kénytelen lesz a botrány miatt lemondani. "A kezdetektől gondot jelent, hogy Jouyet nem tudja tartani a száját" - idézett a francia hírügynökség egy meg nem nevezett forrást az elnöki hivatalból. "Tarthatatlanná kezd válni. Mindenki ki van borulva, hogy a Fillon-ügyből Jouyet-ügy lett" - tette hozzá.

A sajtóban nem először történik utalás arra, hogy a 60 éves Jouyet, aki karrierje kezdete óta a legjelentősebb állami intézményekben töltött be vezető posztokat, a hatalom egyik manipulátora. Baloldali miniszterek nyilvánosan is bírálták azért, mert "zavaróan" jó viszonyt tart fenn a jobboldali ellenzékkel.