Az idei megemlékezések különleges jelentőséggel bírnak, ugyanis idén száz éve tört ki az első világháború.
Londonban több ezren gyűltek össze a Towernál, ahol az egykori várárkot 888 ezer 246 stilizált kerámiapipacs borítja be a centenárium alkalmából. A pipacs Nagy-Britanniában a háborús halottak emléke előtti tisztelgés jelképe. Minden egyes kerámiavirág egy-egy elesett brit, illetve nemzetközösségi katonát jelképez. Az utolsó vörös kerámiavirágot egy 13 éves kadét, Harry Hayes helyezte el. "Hihetetlen megtiszteltetés - mondta a fiú a Sky televíziónak - , látni ezt a sok pipacsot, és az utolsót én helyezhettem el".
II. Erzsébet brit királynő, aki a brit fegyveres erők összes fegyvernemének főparancsnoki tisztségét is betölti, férjével, a Fülöp edinburghi herceggel együtt vasárnap helyezte el az emlékezés koszorúit a Towernál.
Kedden szerte a szigetországban kétperces csenddel adóztak az elesettek emlékének az emlékhelyeken.
Megemlékezést tartottak a belgiumi Ypres-ben, az első világháborúban eltűnt és jeltelen sírban fekvő brit és nemzetközösségi áldozatoknak emléket állító Menin-kapunál is. A kapunál 1927 óta - a német megszállás éveinek kivételével - minden este nyolc órakor kürtszóval emlékeznek meg a háborúban elesett katonákra.
Franciaországban kedden a párizsi Diadalívnél, az Ismeretlen Katona sírjának megkoszorúzásával és az Örökláng felélesztésével vette kezdetét a hivatalos ünnepség. Az észak-franciországi Lens közelében található Notre-Dame-de-Lorette hősi temető közelében felavatták az Emlékezés gyűrűjének nevezett monumentális emlékművet. A dombtetőn álló, 3 méter magas, 345 méter átmérőjű emlékmű mintegy 500 aranyozott acéllapján a franciaországi északi fronton az első világháborúban elesett valamennyi katona - szám szerint 579 609 - nevét feltüntették ábécérendben, nemzetiségük és katonai rendfokozatuk megjelölése nélkül.
A háború szerbiai áldozataira emlékeztek kedden Belgrádban is. Aleksandar Vucic miniszterelnök kiemelte: az ország hatalmas veszteségeket szenvedett abban a négy évben, az emlékezésből viszont egyben erőt is kell meríteni. "Az erőnk abból a tulajdonságunkból ered, hogy tanulni tudunk saját mulasztásainkból és hibáinkból, valamint bátran és határozottan lépünk a jó irányba" - húzta alá Vucic.
A Fegyverszünet napját minden évben november 11-én tartják az első világháború végén megkötött compiegne-i fegyverszüneti egyezmény emlékére.