Egy iraki törzs több mint nyolcvan tagját ölte meg az Iszlám Állam

InfoRádió / MTI
2014. november 1. 22:21
Az iraki Albu Nimr törzs 85 tagjával végzett az Iszlám Állam - közölte a törzs egyik vezetője és az iraki biztonsági szervek egyik képviselője.

Naeem al-Ga'oud sejk, a törzs egyik vezetője azt nyilatkozta a Reuters-nek, hogy törzsének ötven tagjával végzett az Iszlám Állam. A biztonsági szervek képviselője pedig arról számolt be, hogy harmincöt holttestet találtak egy tömegsírban.

A radikális iszlamista szervezet több, mint háromszáz emberrel végzett azóta, hogy a múlt héten megkezdte bosszúhadjáratát Albu Nimr ellen, amiért az ellenállt a szervezetnek.

Irak Anbár tartományában a törzs tagjai egészen addig sikeresen kitartottak az Iszlám Állam ostroma alatt, amíg el nem fogytak a tartalékaik. Százak kényszerültek a visszavonulásra és lakóhelyük elhagyására. A menekülők egy részét a terrorszervezet bekerítette és kivégezte.