Háromnapos sztrájkba kezdtek a diákok Spanyolországban

InfoRádió / MTI
2014. október 22. 05:44
Háromnapos országos sztrájkba kezdtek kedden spanyol középiskolások és egyetemisták, követelve az új oktatási törvény visszavonását és José Ignacio Wert oktatási miniszter lemondását.

Az El Mundo című napilap összefoglalója szerint több mint kétezer középiskola és körülbelül száz egyetemi kar csatlakozott a Hallgatói Önkormányzat által szervezett spanyolországi tiltakozó akcióhoz, amelyet támogat néhány szakszervezet és több baloldali parlamenti párt is.

Ana García, a diákszervezet főtitkára elmondta: a tavaly elfogadott oktatási törvény sokaktól elzárja a tanulás lehetőségét. Számításaik szerint ebben a tanévben 45 ezren nem tudtak egyetemre menni, mert nem volt rá pénzük. Ez visszaviszi az országot az 1950-es évekbe, a Franco-diktatúra idejére, amikor csak a gazdagok gyerekei tanulhattak. Ez pedig növeli az olcsó és szakképzetlen munkaerőt - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy felmérésük szerint a spanyol középiskolások körében 80-90 százalék között van a sztrájk támogatottsága.

A sztrájk első napján a diákok több spanyol nagyvárosban is transzparenseken hívták fel a figyelmet céljukra, egyúttal kérték az oktatásban dolgozók támogatását és csatlakozását. Szerdán országszerte, összesen száz helyszínen terveznek tüntetéseket, csütörtökön pedig a tiltakozó akció fő eseményeként felvonulást szerveznek Madridba, amely az oktatási minisztérium épületénél ér majd véget, és amelyen a diákok mellett szülőket és tanárokat is várnak.

Montserrat Gomendio, oktatási államtitkár az El Mundónak úgy nyilatkozott: ez egy politikai sztrájk és kevés köze van az oktatáshoz, amelyet nem is támogat minden oktatási érdekképviseleti szervezet.

A jogszabály elfogadását, amely elnevezése szerint az oktatás minőségét javító törvény (Lomce), komoly viták előzték meg a spanyol törvényhozásban. Tavaly novemberben szavazták meg, kizárólag a kormányzó Néppárt (PP) támogatásával.