Savas támadás miatt őrizetbe vettek négy embert Iránban

InfoRádió / MTI
2014. október 20. 18:31
Az iráni hatóságok őrizetbe vettek négy embert azzal a gyanúval, hogy savval öntöttek le nőket - jelentette az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.

A múlt héten legalább két nőt támadtak meg savval az Irán középső részén lévő, 1,5 millió lakosú Iszfahánban. A kegyetlen támadások hatalmas felháborodást váltott ki a helyiek körében. Az iráni törvények szerint a négy gyanúsított akár halálbüntetést is kaphat, ha bebizonyosodik bűnössége.

Az IRNA tájékoztatásából nem derült ki a feltételezett támadók kiléte és tettük indítéka. A helyiek ugyanakkor azt gyanítják, hogy a nőket azért öntötték le savval, mert nem volt elég visszafogott az öltözékük.

Az iráni nők csakis testüket tetőtől talpig elfedő ruházatban, arcukat fátyol mögé rejtve mehetnek ki az utcára. Az iráni igazságszolgáltatás egyik szóvivője ugyanakkor azt mondta: a gyanúsítottakat szigorúan meg fogják büntetni, hogy elrettentsenek másokat az efféle önbíráskodástól. Az esettel kapcsolatban Ahmed Suhani iráni parlamenti képviselő a francia hírügynökségnek kijelentette: a nem megfelelő öltözködést a törvény által, nem pedig egyénileg kell büntetni.