Cameron az első külföldi vezető, aki látogatást tesz Afganisztánban az új elnök, Asraf Gáni hétfői beiktatása óta. A brit kormányfő nem csak Gánival folytat megbeszéléseket, hanem az új államfő korábbi riválisával, a miniszterelnökévé kinevezett Abdulla Abdullával is. A tárgyalásokról közös sajtóértekezletet tartanak majd.
A látogatásnak különös aktualitást ad, hogy a tervek szerint decemberben végáig kivonják Afganisztánból a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF) harcoló alakulatait. A hétfőn aláírt afganisztáni-amerikai biztonsági szerződés értelmében ugyanakkor 2015-ben is az országban marad 12,5 ezer külföldi, köztük 9800 amerikai katona, akik főleg az afgán biztonsági erők kiképzésével és tanácsadással fognak foglalkozni, s támogatást nyújtanak a helyi fegyveres szerveknek.
Jelenleg mintegy 41 ezer NATO-katona állomásozik Afganisztánban, 2012-ben pedig még 130 ezer volt a létszámuk.
Az Egyesült Államok után Nagy-Britannia járult hozzá a második legnagyobb kontingenssel a nemzetközi békeerőhöz. Az elmúlt években a tálib lázadók mintegy 450 brit katonát öltek meg Afganisztánban a különböző összecsapásokban, illetve merényletekben.