A kommüniké szerint a cseh politikusnak nem sikerült maradéktalanul meggyőznie az őt meghallgató négy bizottságot, így azok Martin Schulz EP-elnökön keresztül küldenek neki további tisztázandó kérdéseket. (Vera Jourova a cseh jobbközép ANO (Igen) párt tagja, amely az Európai Parlamentben az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) frakciójához tartozik.)
Az igazságügyi, fogyasztóvédelmi és nemi egyenlőségért felelős biztosnak kijelölt Jourová szerdai meghallgatásán arról beszélt, hogy a Václav Havel néhai cseh elnök által megfogalmazott általános európai értékeket, köztük az egyén és az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartását, az emberi méltóságot, szolidaritást, a polgárok törvény előtti egyenlőségét, a politikai pluralizmust, illetve a demokratikus intézmények és az etnikai kisebbségek védelmét tartja majd követendő céloknak az elkövetkező években végzendő munkájában.
A cseh politikust négy bizottság, a jogi bizottság, az igazságügyi és belügyi bizottság, a belső piaci bizottság és a nőjogi és nemi egyenlőségi bizottság hallgatta meg. A jogi bizottság szocialista koordinátora, Evelyn Regner szerint Jourová jogi szempontból megismerkedett ugyan a folyamatban lévő munkával, de hiányzott belőle a politikai érzékenység és vízió, különösen a társasági jog területén.
"Olyan jelöltet, aki legalább képtelen érzékenységet mutatni a munkavállalók bevonása és a szociális dömping terén, a képviselőcsoport nem tud jóváhagyni" - közölte Regner.
Birgit Sippel, az igazságügyi, belügyi és alapjogi bizottság szociáldemokrata koordinátora úgy vélte, hogy Jourová teljesítménye nem volt meggyőző, sok kérdésben nem adott konkrét, egyenes válaszokat.
"Az volt a benyomásom, nem tartja olyan fontosnak a fogyasztói jogokat, mint mi azt elvárjuk" - jegyezte meg Sippel.
A nőjogi bizottság balközép képviselőinek vezetője, Marie Arena pedig úgy fogalmazott, hogy a Jourovának szánt tárca széles jogköreihez mérten a cseh politikus meglehetősen homályosan fogalmazta meg elképzeléseit, pedig a jelenlegi helyzetben, az anyasági szabadság, a nők elleni erőszak, a nők bevonása a vállalati döntéshozatalba és az egyre növekvő szegénység kérdéseivel a napirenden világos stratégiára lenne szükség.