eur:
393.77
usd:
365.03
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Obama magánvacsorán látta vendégül India miniszterelnökét

Magánvacsorán látta vendégül a Fehér Házban Narendra Modi indiai kormányfőt hétfő este Barack Obama amerikai elnök.

A találkozó pikantériája, hogy az Egyesült Államok csaknem egy évtizede még elutasította Modi vízumkérelmét, mert ő nem sokkal korábban az első számú vezetője volt Gudzsarát szövetségi államnak, ahol vallási zavargásokban mintegy ezer muszlimot gyilkoltak meg. A politikus tagadta, hogy köze lett volna a tragikus eseményekhez, és erre az indiai legfelsőbb bíróság sem talált bizonyítékot. Modit májusban a hindu nacionalista Bháratíja Dzsanata Párt vezetőjeként választották miniszterelnökké.

Obama és Modi a hétfő esti vacsorán oldotta fel a két ország fagyos viszonyát. Csatlakozott hozzájuk Joe Biden amerikai alelnök is, akinek ez már a második étkezése volt a kormányfővel, mert részt vett azon az ebéden is, amelyet John Kerry külügyminiszter adott a vendég tiszteletére. (Modi látogatása során a protokollétkezések érdekessége, hogy az indiai vendég Durga hindu istennő tiszteletére böjtöt tart, ezért csak vizet vagy citromos vizet vesz magához.)

A felek kedden hivatalos tárgyalásokat folytatnak. A Fehér Ház szerint a gazdasági növekedésről, a biztonsági együttműködésről, a megújuló energiákról és a klímaváltozásról lesz szó. Terítékre kerül Afganisztán, Irak és Szíria is.

Modi hétfőn New Yorkban, a Külkapcsolatok Tanácsában - hindi nyelven, angol tolmácsolással elmondott beszédében - óva intette az Egyesült Államokat attól, hogy Afganisztánban is elkövesse azt a hibát, a gyors csapatkivonást, amelyet Irakban. Az indiai kormányfő nemzetközi összefogást sürgetett az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet legyőzésére, viszont nem tett említés arról, hogy hazája közvetlenül is részt akar-e venni az amerikai vezetésű koalícióban.

Modi kijelentette, hogy nem fél az IÁ vagy az al-Kaida indiai térnyerésétől, mert az ottani muszlimok "az erőszakmentesség hagyományát" folytatják.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×