eur:
395.22
usd:
365.74
bux:
65388.86
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Leállították a fogolycserét a szakadárok

Leállították a tűzszüneti megállapodás alapján tervezett fogolycserét az oroszbarát szakadárok Kelet-Ukrajnában, mert közlésük szerint az ukrán kormányhadsereg annak keretében nem olyan személyeket adott át nekik, akik ténylegesen részt vettek az elszakadásért folytatott fegyveres megmozdulásban.

Az önmagát donyecki népköztársaságnak nevező alakulat "kormányfője", Olekszandr Zaharcsenko az Interfax orosz hírügynökség híradása szerint azt mondta, hogy a katonákért nem elfogott felkelőket kaptak vissza, hanem olyan személyeket, akiket a környék békés lakosságának köréből tartóztattak le, kifejezetten azért, hogy a fogolycsere keretében adják át őket.

Vlagyimir Kononov, a szakadárok "védelmi minisztere" hozzátette, hogy a 174 átadott személyből csak 30-nak volt "valamiféle köze" a felkelésükhöz.

Kononov azt is megemlítette, hogy a megállapodás alapján 60-60 fős csoportokban tervezett fogolycserét eddig már háromszor elhalasztották, például azért, mert a másik fél nem a megfelelő létszámú csoportot vonultatta fel. Újabb időpontot nem tűztek ki.

A fogolycseréről a szeptember 5-én kötött tűzszüneti megállapodás részeként egyeztek meg a felek. A megállapodás más pontokban is törékenynek mutatkozott: számos alkalommal magát a fegyvernyugvást is megsértették, és legutóbb a szakadárok azzal is vádolták Kijevet, hogy nem vonta ki minden nehézfegyverét az ezektől elvileg mentesített övezetből.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×