Berényi: hozni akarjuk a négy évvel korábbi eredményt a helyhatósági választásokon

InfoRádió / MTI
2014. szeptember 27. 19:37
A négy évvel ezelőtti helyhatósági választáson elért eredményét szeretné megismételni a november 15-én sorra kerülő következő voksoláson a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP), amelynek vezetői szombaton Pozsonyban ismertették a választásokkal kapcsolatos célkitűzéseiket, a párt Országos Tanácsának ülése után.

Szlovákiában négyévente tartanak helyhatósági választásokat, a szavazáson - amelyben nemcsak szlovák állampolgárok hanem az országban állandó lakhellyel rendelkező külföldiek is részt vehetnek - az ország csaknem háromezer településén polgármestereket és helyi önkormányzati képviselőket választanak.

A felvidéki magyar pártnak összesen 445 településen lesznek jelöltjei, az érintett települések közel háromnegyedében polgármesterjelöltjei is, ami hasonló szám, mint négy évvel korábban. A polgármesteri székért az MKP 205 településen önálló jelöltet indít, 34 településen jelöltje koalícióban indul, 27 településen koalíció keretében más párt jelöltjét támogatja, 70 esetben pedig független jelöltet támogat.

"Hozni akarjuk a négy évvel ezelőtti eredményt" - mondta Berényi József a jelölések ismertetését követően. Rámutatott: 27 településen az MKP polgármesterjelöltje ellenjelölt nélkül indul, ami gyakorlatilag már megszerzett pozíciókat jelent. Ilyen település a Pozsonyhoz közeli Somorja is - emelte ki Berényi, hozzátéve, hogy ez a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt elnökének, Bugár Bélának a lakóhelye is.

Az MKP és a Most-Híd mintegy kéttucat településen tudott közös jelöltekben megegyezni, köztük a kulcsfontosságúnak tartott Révkomáromban, ahol közös polgármesterjelöltet is indítanak. A közös jelöltjeik száma mindazonáltal nem kimagasló, aminek az érintettek szerint leginkább a pártok helyi képviseletei közti többéves "szembenállás" az oka.

"Nem lett trend, nem indult el egy ilyen folyamat" - mondta Berényi József. Megjegyezte: nem kiugróan magas szintű az MKP és a Most-Híd együttműködése a többi párttal összehasonlítva. "Inkább azt kell mondjam, (a Most-Híd) egy a koalíciós partnerek közül helyi szinten" - fogalmazott.

Az MKP a négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokon 129 településen tudta megszerezni a polgármesteri posztot, és összesen közel kétezer önkormányzati képviselője lett. Ez a szlovákiai pártok közti összehasonlításban a negyedik legjobb eredmény volt.

A helyhatósági választások Szlovákiában viszonylag nagy érdeklődésre tarthatnak számot. A legutóbbi ilyen voksoláson a választók részvételi aránya közel ötven százalék volt, ami nem sokkal maradt alatta a legtöbb szavazót vonzó parlamenti választásokon mért arányoknak.