A Fehér Ház üdvözölte a kabuli megegyezést

InfoRádió / MTI
2014. szeptember 21. 20:20
Közleményben biztosította támogatásáról az Abdulla Abdulla és Asraf Gáni afgán elnökjelölt között a nemzeti egységkormány megalapításáról létrejött megállapodást vasárnap a Fehér Ház.

A dokumentum ugyanakkor leszögezi: az Egyesült Államok azt várja, hogy az új elnök letegye a hivataléi esküt és kinevezze az új kormányfőt, valamint megszülessen az amerikai-afgán kétoldalú biztonsági megállapodás és a NATO-erők statusáról szóló egyezmény, amely lehetővé teszi majd a stratégiai partnerség megerősítését és az amerikai elkötelezettséget a stabil Afganisztán jövőjének támogatása iránt.

Abudulla és Gáni korábban egyaránt kijelentette, hogy kész aláírni az amerikai-afgán biztonsági szerződést, amit Hamid Karzai hivatalban lévő afgán elnök megtagadott megtenni.

Ez azért lenne fontos, mert decemberben lejár az amerikai és a szövetséges csapatok afganisztáni állomásoztatásának mandátuma, és a NATO harci küldetésének lejárta után az erősen lecsökkentett létszámú amerikai és más erőknek az országban maradásához új jogalapra lesz szükségük. Amerikai várakozások szerint Gáni már közvetlenül a beiktatását követően jóváhagyja a szerződést.

A vasárnapi washingtoni kommüniké szerint a két rivális közötti megállapodás segít lezárni az afganisztáni politikai válságot és segíti helyreállítani az előrelépés iránti bizalmat. A Fehér Ház sajtóirodája által kiadott közlemény rámutatott, hogy a megállapodás esélyt nyújt az egység megteremtésére és a stabilitás megerősítésére Afganisztánban.

A dokumentumban az amerikai elnök hivatala a megállapodás támogatására, valamint együttműködésre és békére szólított fel minden afgánt, beleértve a politikai, vallási elöljárókat és a civil társadalom vezetőit.