eur:
395.31
usd:
372.34
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Vasárnapi nyitva tartást szorgalmaz a bécsi gazdasági kamara

A frekventált turistaközpontok boltjainak vasárnapi nyitva tartását szorgalmazza a bécsi gazdasági kamara.

Az intézkedéstől 140 millió euró többletbevételt és 800 új munkahelyet remél a kamara vezetője. A szervezet munkacsoportja Bécs első kerületében, vagyis a Szent István dóm és a Városháza környékén jelölné ki a turistaövezetet, ahol lehetőség szerint vasárnap is nyitva tarthatnának a boltok. Lehetséges két további központnak Schönbrunn környékét és a Mariahilfer Strassét neveznék meg. A kamara vezetőjének tervei szerint már 2015-re elérhetik, hogy legyenek vasárnap is nyitva tartó boltok Bécsben.

Az első kerület 500 vállalkozásának körében végzett előzetes felmérés alapján 71 százalék támogatja a turistaközpont kijelölését, a kereskedők között ez a szám 64 százalék. A felvetésről szóló kamarai szavazást az elkövetkezendő hetekben tartják, eredményét pedig november második feléig teszik közzé.

A gazdasági kamara vezetője elmondta: Bécsben a turizmus fellendült, hiszen 2004 óta megduplázódottak a szálláshelyek, az osztrák fővárosban eltöltött éjszakák száma pedig időközben csaknem 13 millióra nőtt.

Lelkesen fogadta a kezdeményezést a kamara turisztikai ágazatának vezetője, aki szerint gazdaságilag is előnyös, ha az idelátogatók bevásárolni is tudnak az ittlétük alatt. A kamara hotelágazatának vezetője szerint a vasárnapi nyitva tartás csak még vonzóbb turistacélponttá teheti Bécset, hiszen mindig visszatérő kritika, hogy a belvárosban nincsenek nyitva az üzletek a hét utolsó napján.

Azonban míg a kamarán belül teljes az egyetértés, a turisztikai és szabadidő szekció vezetője szkeptikusan reagált a felvetésre és az egyeztetés hiányáról beszélt. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) gazdasági egyesülete szerint a kamara felvetése a nagy hotelláncok érdekeit a bécsi kereskedők érdekei elé helyezi. A bécsi városházán egyelőre annyit közöltek, hogy nyitottak az egyeztetésre.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×