eur:
394.83
usd:
370.34
bux:
65265.51
2024. április 19. péntek Emma

Róháni: az Iszlám Állam tettei ellentétesek az iszlám alapelveivel

Az Irakban és Szíriában előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet tettei ellentétesek az iszlám alapelveivel - jelentette ki szerdán Haszan Róháni iráni elnök, elítélve az ártatlan emberek meggyilkolását.

"Az iszlám tanok és kultúra nézőpontjából egy ártatlan ember megölése egyenlő az egész emberiség megölésével" - mondta az államfő az NBC amerikai televíziónak adott interjújában. Róháni hozzátette, hogy az "ártatlan emberek lefejezése és meggyilkolása az IÁ-nak szégyenre, az emberiség számára pedig aggodalomra és szomorúságra ad okot."

A szunnita szervezet tagjai néhány nappal ezelőtt tettek közzé egy videofelvételt, amelynek tanúsága szerint a két elfogott amerikai újságíró után egy brit túszt is lefejeztek.

Barack Obama amerikai elnök szerdán arról számolt be, hogy eddig negyven ország csatlakozott a radikális csoportosulás elleni harchoz. Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője viszont azt közölte, hogy elutasították az Egyesült Államok arra vonatkozó kérését, hogy Teherán működjön együtt az IÁ elleni harcban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 12:04
2024. április 19. 11:45
×
×
×
×