A vártnál alacsonyabb áron kelt el a 122 karátos nyers kék gyémánt

InfoRádió / MTI
2014. szeptember 17. 05:55
A vártnál jóval alacsonyabb áron, 27,6 millió dolláros (6,7 milliárd forintos) összegért talált vevőre a Petra Diamonds egyik dél-afrikai bányájában júniusban talált 122,52 karátos kék gyémánt, amelyért előzetesen a nyers gyémántok esetében rekordot jelentő 35,3 millió dollárnál is magasabb összeget reméltek.

A vevő egy olyan társulás, amelynek tagja a londoni székhelyű bányatársaság és egy csiszolással foglalkozó cég, ennél többet azonban nem közöltek arról, hogy ki vette meg a ritka gyémántot, amely a korábbi becslések szerint csiszolva majd 85 millió dollárt is érhet. A cég a vételár 85 százalékát most, a fennmaradó 15 százalékot pedig a csiszolt kő eladása után kapja meg.

Noha a 27,6 millió dolláros összeg jóval alacsonyabb a várt 35-40 milliónál, elemzők szerint nem "katasztrofális". Felhívták a figyelmet arra, hogy a színes gyémántokat különösen nehéz beárazni, mert a szín intenzitása akár tízszeresére is növelheti a kő értékét egy ugyanolyan minőségű fehér gyémántéhoz képest.

A kék gyémántok olyan ritkák, hogy nincsenek is pontos adatok a feltárásukról. A drágakő a bórnak köszönheti kék színét.

A Petra Diamonds január óta három nagy méretű gyémántot hozott felszínre a Cullinan bányából, közülük kettő volt kék, egy pedig fehér. A januárban talált 29,6 karátos kék gyémántot 25,6 millió dollárért a New York-i Cora International vette meg. Az ékszerház 12 karátosra csiszolta a ritkaságot, amelynek a Blue Moon nevet adta. A fehér gyémánt egy 232 karátos darab, és az év végéig akarja értékesíteni a Petra Diamonds.

A legmagasabb ár, amelyet egy nyersgyémántért fizettek, 35,3 millió dollár: ennyiért cserélt gazdát 2010-ben egy 507 karátos fehér gyémánt, amelyet szintén a Cullinan bányában találtak - csakúgy, mint a valaha ismert legnagyobb csiszolatlan gyémántot, a 3106 karátos Cullinant, amelyet 1905-ben hoztak felszínre. Azt a drágakövet 105 kisebb darabra vágták, a két legnagyobb az Afrika nagy csillaga és az Afrika kis csillaga. Mindkettő a brit koronaékszerek része, és a londoni Towerben őrzik őket.

A Petra Diamondsnak öt bányája van a Dél-afrikai Köztársaságban, egy pedig Tanzániában.