eur:
393.52
usd:
364.52
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A szankciók miatt Ázsia felé fordul Putyin

Az Oroszország, Kína és a közép-ázsiai országok közötti gazdasági együttműködés erősítésére szólított fel pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután az Európai Unió újabb szankciókat léptetett életbe Moszkva ellen.

A Kreml vezetője a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) dusanbei csúcstalálkozóján arról beszélt, hogy Moszkvának szorosabbra kell fűznie a gazdasági szálakat Ázsiával, különösen Kínával, hogy legyőzhessék a jelenkor kihívásait.

A tádzsik fővárosban elmondott beszédében azt is megemlítette, hogy a regionális biztonsági szervezet országai - Oroszország mellett Kína, Tádzsikisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán - megvitatták a kelet-ukrajnai helyzetet és a blokkot érő egyéb biztonsági fenyegetéseket.

Az SCO pénteki közleményében hangsúlyozta, hogy a rakétaelhárító rendszerek egyoldalú kiépítése aláássa a globális békét és biztonságot. A regionális szervezet ezzel kimondatlanul az Egyesült Államokat bírálta, amiért korábban egy európai rakétavédelmi terv megvalósítására adott utasítást Kelet-Európában.

A találkozón Oroszország vette át a szervezet soros elnöki tisztét, és sajtótájékoztatóján Putyin azt mondta, Moszkva egyebek közt azon fog dolgozni, hogy újabb országokat vegyenek fel az SCO-ba. "India és Pakisztán már kifejezte csatlakozási szándékát" - jegyezte meg.

Brüsszel pénteken életbe léptetett újabb, Oroszország elleni büntető intézkedéseire reagálva az elnök kijelentette: csak abban az esetben fogad el válaszszankciókra vonatkozó javaslatot, ha azok hasznára válnak az orosz termelőknek. "Ha a kormány arra a következtetésre jut, hogy bizonyos lépések megfelelnének a gazdaságunk érdekeinek, akkor azokat meg fogjuk tenni" - mondta.

Megjegyezte, hogy Oroszországnak nem okoz nagy kárt az Európai Unió szankciós listáinak kibővítése és újabb hivatalnokokra való kiterjesztése. "Annál jobb, minél kevesebbet utazgatnak a tisztségviselőink és a nagyvállalatok vezetői szanaszét külföldre, s minél több idejük lesz a folyó ügyekkel foglalkozni. Ugyanez vonatkozik az Állami Duma képviselőire, akiknek gyakrabban kellene a saját választóikkal foglalkozniuk, s kevesebbet süttetni a hasukat valamilyen külföldi üdülőhelyen" - fejtegette Putyin.

Az EU által pénteken életbe léptetett gazdasági szankciókat az orosz pénzügyi, energetikai és hadiipari szektort érintő amerikai kényszerintézkedések kísérik, amelyek bevezetését csütörtökön jelentette be Barack Obama amerikai elnök. A kelet-ukrajnai válság miatt utoljára a hidegháború időszakában tapasztalt mértékben elhidegült a viszony Washington és Moszkva között

Külügyminiszteréhez, Szergej Lavrovhoz hasonlóan azt hangoztatta az orosz elnök, hogy az EU újabb szankciói most aláássák az ukrajnai békefolyamatot. "Tulajdonképpen nem is értem, mire vezethetők vissza ezek az újabb szankciós lépések - értetlenkedett Putyin. - Lehet, hogy valakinek nem tetszik, hogy a folyamat békés irányba fordult?".

Állítása szerint az ukrán kollégájával, Petro Porosenkóval folytatott gyümölcsöző párbeszédnek hála lépésről lépésre megvalósulnak békemegállapodásaik, "a felkelők leállították támadó hadműveleteiket", és az ukrán hadsereg is hátrébb vonta erőit.

Putyin újfent azzal vádolta Oroszország nyugati partnereit, hogy Ukrajnát "alkotmányellenes hatalomváltásba" hajszolták bele (Viktor Janukovics elnök februári eltávolításával), "majd támogatták a (Kijev által) délkeleten indított büntetőhadjáratot". "Most pedig, amikor a helyzet éppen visszazökken a békés rendezés medrébe, olyan lépéseket tesznek, amelyek gyakorlatilag a békefolyamat meghiúsítására irányulnak" - mondta.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×