eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Navracsics Tibor oktatásügyi, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztos lesz

Az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosnak javasolja kinevezni Navracsics Tibort Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke - derül ki a brüsszeli testület által szerdán délben közzétett közleményből, amelyben részleteket is ismertettek a biztosjelölt leendő szerepköréről.

A brüsszeli testület közleménye szerint a magyar biztos a bizottság kulturális és oktatási, továbbá a foglalkoztatási, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős főigazgatósága és az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat munkájára támaszkodhat majd, emellett pedig ő fog felelni a Munkavédelmi és -Egészségügyi Ügynökséggel, a szakképzések továbbfejlesztéséért felelős központtal, a munka- és életkörülmények javításán dolgozó alapítvánnyal és az Európai Képzési Alapítvánnyal fenntartott kapcsolatokért.

A biztosokat a kormányok jelölték, a testület jövőbeni munkaszervezését ismertetendő pedig Juncker megjegyezte, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy biztosokká válnak, ezek a politikusok nem az országaikat képviselik. A posztokat nem a tagállamok kapják - tette egyértelművé Jean-Claude Juncker.

Hét alelnökkel működhet a jövőben az Európai Bizottság - jelentette be Jean-Claude Juncker, a testület megválasztott elnöke. A hét alelnök az unió kiemelt területeit irányíthatja, és saját területükön vétójogot is kaptak. Jean-Claude Juncker első alelnöke, aki akadályoztatása esetén helyettesítheti is, a holland külügyminiszter, Frans Timmermans lehet.

"A leendő biztosok közül 11-nek komoly pénzügyi háttere, 8-nak pedig kiterjedt külpolitikai kapcsolatai és tapasztalata van, amely különösen fontos a mai bonyolult és veszélyes világban, tehát a bizottság képes megfelelni az Európát érő geopolitikai kihívásoknak" - hangsúlyozta Jean-Claude Juncker.

Az alelnökök melletti 20 biztos közül a francia Pierre Moscovici lett a gazdasági és pénzügyi biztosi poszt várományosa, aki a vámügyeket is felügyeli majd, a brit Jonathan Hill a pénzügyi szolgáltatásokért, a német Günther Öttinger pedig a digitális gazdaságért felelhet biztosi tisztségében Jean-Claude Juncker javaslata szerint.

Navracsics Tibor külügyminisztert az oktatásért, a kulturális, az ifjúsági, valamint az állampolgársági ügyekért felelős biztosnak jelölte a bizottság megválasztott elnöke. Fóris György a Bruxinfó elemzője úgy látta, hogy e poszt közösségi kompetenciája relatíve csekély, mivel az oktatási és kulturális prioritások a nemzetállamok hatáskörébe tartoznak.

"Itt a közösségi lehetőség inkább az elősegítésre, finanszírozásra, programok szervezésére terjed ki, ott viszont kihatásában adott esetben eléggé jelentős tud lenni, és itt lép be a másik faktor, hogy a hétköznapi életre közvetlenebbül hat, esetleg könnyebben látható."

A kijelölt biztosokat hamarosan meghallgatják az Európai Parlament illetékes szakbizottságai, majd az Európai Parlament szavazhat arról, hogy támogatja-e a testület egészét. Ha az EP többsége támogatja a Juncker-bizottságot, a tanács formálisan is kinevezi a testületet, amely ezt követően hivatalba is léphet.

Jean-Claude Juncker egy szintén közzétett levélben tudatta hivatalosan Navracsics Tiborral, hogy milyen feladatot szán neki a bizottságban. Mint írja: új feladatai ellátásához az Európai Bizottságnak reformra van szüksége. "A reform változást jelent. Azt akarom, hogy mindannyian bizonyítsuk, hogy nyitottak vagyunk a változásra, és elfogadjuk azt" - áll a levélben.

A hatoldalas dokumentum első felében Juncker azt ismerteti a leendő biztossal, hogyan tervezi megszervezni az egész testület munkáját. Ebből az derül ki, hogy Juncker jogkörei egy részét átruházza alelnökeire, akik majd egy-egy nagyobb terület munkáját fogják koordinálni, szoros együttműködésben a szakterületekért felelős biztosokkal. Sajtótájékoztatóján Juncker kijelentette: nincs szó arról, hogy az alelnökök felügyelők, "szuperbiztosok" lennének, míg a biztosok a testület másodrangú tagjai. Mint mondta, s a levélben is írja, szeretne véget vetni a tárcák "csőlátásának", annak, hogy a bizottság tagjai csak a saját területükre összpontosítanak, s azt szeretné, hogy a biztosok közösen, együtt dolgozzanak olyan feladatokon, amelyek így vagy úgy érintik a tárcájukat.

A levél második felében Juncker tudatja Navracsiccsal, hogy oktatásügyi, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosként a növekedésért, foglalkoztatásért és versenyképességért, továbbá az euróért és társadalmi párbeszédért, illetve a digitális egységes piacért felelős alelnökök, Jyrki Katainen, Valdis Dombrovskis és Andrus Ansip koordinálja majd azt a területet, amelyet ő irányít.

"Az Ön felelősségi körébe tartozó területek tetemes társadalmi és politikai jelentőséggel bírnak" - írja a magyar külgazdasági és külügyminiszternek a bizottság elnöke. Juncker szerint a válság hatásait tetézi, hogy a tagállamok sok olyan kihívással is kénytelenek szembenézni, amelyek a válság előttről datálódnak, mint például azzal, hogy az oktatási rendszereknek meg kell felelniük a XXI. század jelentette kihívásoknak.

"Lényeges az is, hogy eljussunk az állampolgárokhoz, elmagyarázzuk és bizonyítsuk számukra tetteink értékeit" - húzza alá Juncker. A bizottság majdani elnöke világossá teszi, hogy azt szeretné, ha Navracsics Tibor 7 kiemelt területre összpontosítana. A levélből kiderül, hogy hivatalba lépését követő 3 hónapon belül a brüsszeli testület foglalkoztatási, növekedési és versenyképességi csomagot mutat majd be, amelyben Navracsics Tibor hozzájárulására is számít, elsősorban az oktatási infrastruktúrára vonatkozásában.

A luxemburgi politikus a tagállamok gazdaságpolitikájának összehangolását szolgáló úgynevezett európai szemeszterben is számít a magyar politikus munkájára, mert - mint írja - a szemeszter az oktatás modernizálásának eszköze kell legyen, a többi között a 2020-ra kitűzött stratégiai célok előmozdítása révén.

Juncker azt szeretné, ha a kultúra az innováció katalizátora lenne, s maximálisan hozzájárulna a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez, főleg a fiatalok körében, továbbá a kultúra sokszínűségének értékességét hangsúlyozná, és eljuttatná az európai kultúrát olyan közönségekhez, amelyek számára az jelenleg ismeretlen.

Jean-Claude Juncker az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgári biztos feladataként jelöli ki az európai egyetemek kapcsolatépítésének előmozdítását, és az úgynevezett tudásháromszögnek az erősítését, az oktatás, az üzleti és a tudományos szektor együttműködése révén.

"Az Ön felelőssége, hogy folytassa az Európai Innovációs és Technológiai Intézet munkájának vezetését Budapesten, továbbá a bizottság közös kutatási központjáét, amelynek folyamatosan a bizottság szolgálatait kiszolgáló intézménnyé kell válnia" - írja levelében Juncker, aki emellett azt is a magyar politikus feladatául szabja, hogy az ifjúság foglalkoztatásának elősegítése terén támogassa a foglalkoztatási ügyekért felelős biztost, a belga Marianne Thyssent.

Utolsó pontként a bizottság megválasztott elnöke azt írja, erősíteni kell azt, ahogy az uniós közvélemény látja az Európai Unió működését, illetve azt, hogy hogyan készülnek az uniós szakpolitikák.
Korábban több találgatás is napvilágot látott, több, hitelesnek vélt szervezeti ábra is kiszivárgott, amelyek állítólag a luxemburgi politikus vezette testület majdani felállását mutatták be. Ezek valódiságát hivatalos forrásból Juncker szóvivői következetesen cáfolták, mondván: az előkészítés folyamán akár egy nap alatt is több tucat változat készült arról, hogyan szervezze meg Juncker a testület munkáját.

Navracsics Tibort az egyik ilyen kiszivárgott ábra kereskedelmi, egy másik pedig vámügyi biztosként azonosította, a oktatásügyi, kulturális, ifjúsági és állampolgársági tárcával viszont egyik sem hozta összefüggésbe a magyar politikus nevét, sőt ezek az ábrák nem is tartalmaztak ilyen portfoliót.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×