eur:
393.83
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lengyelország kész fegyvert szállítani Ukrajnának

Lengyelország kész fegyvert szállítani, amennyiben ezt kívánja az ukrán fél - jelentette ki kedden Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter, ugyanakkor tagadta, hogy a NATO-csúcstalálkozón megállapodás született volna ilyen fajta szállításról.

A lengyel miniszter az RMF FM rádiónak kedden adott interjúban azt mondta, Lengyelország három héttel ezelőtt már a 320 tonnányi humanitárius segély keretében tartós élelmiszert, illetve emberélet kioltására nem alkalmas hadfelszerelést szállított Ukrajnának. "Kész vagyunk fegyverek eladására is, amennyiben Ukrajna így akarja. A legközelebbi hetekben tárgyalunk erről" - mondta Siemoniak.

Utalt Petro Porosenko ukrán államfő vasárnapi kijelentésére, miszerint az ukrán vezetésnek sikerült több NATO-tagállammal megállapodnia arról, hogy fegyvereket szállítanak Ukrajnának. Siemoniak leszögezte: a NATO-csúcstalálkozón semmiféle konkrét döntés nem született ebben a témában. "Semmiféle titkos paktumot nem kötöttünk, nem tudom, honnan ered e tekintetben Ukrajna és Lengyelország álláspontja közötti eltérés". A miniszter hozzátette: "a NATO megmondta, arra hajlik, hogy az államok kétoldalú keretek között beszéljék meg mindezt" a fegyverszállítást.

A Rzeczpospolita keddi kiadása szerint a lengyel cégek óvatosan kezelik az Ukrajnába irányuló fegyverszállítás kérdését. A cégek képviselői úgy nyilatkoztak a napilapnak: rendszeresen felkeresik őket az ukrán szervekre hivatkozó közvetítők, akik főleg a nem halált okozó hadi felszerelés (távközlő technika, felderítő és megfigyelő elektronika, éjjellátó készülékek, korszerű életvédő felszerelés) iránt érdeklődnek. A lengyel cégek azonban várnak addig, amíg hivatalosan is megkeresik őket, s amíg a pénzügyi garanciák be nem futnak.

A Rzeczpospolita megállapítja: a Skarzysko-Kamienna-beli Mesko cég páncéltörő eszközöket, hordozható légvédelmi rendszereket is előállít, de náluk hivatalosan még nem érdeklődtek az ukránok.

Az említett lap Czeslaw Mroczek lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettest idézi, aki szerint - nyilvánvalóan az Ukrajnára vonatkozó uniós fegyverkereskedelmi embargó július 16-i megszüntetésére utalva - semmi akadálya, hogy a bejegyzett lengyel fegyvergyártók tárgyaljanak Kijevvel.

Jurij Lucenko, az ukrán államfő pártjának elnöke vasárnap úgy nyilatkozott: a newporti NATO-csúcstalálkozó döntése alapján a szövetség öt tagállama fegyvereket és katonai tanácsadókat küld az oroszbarát szeparatistákkal küzdő Ukrajnának. Ezt azonban - orosz források szerint - mind az öt érintett NATO-tag hivatalos képviselői, köztük a lengyelek is, tagadták. A lengyel nemzetvédelmi minisztérium szóvivője vasárnap is, hétfőn is cáfolta az ukrán állítást. "A NATO-csúcstalálkozón semmiféle megállapodás nem született arról, hogy Lengyelország korszerű fegyvert szállítana Ukrajnának" - jelentette ki. Bronislaw Komorowski lengyel elnök maga is úgy nyilatkozott a TVN24 hírtelevíziónak: Newportban egyáltalán nem esett szó az Ukrajnának való fegyverszállításról. "Ukrajna politikai támogatásra számíthat, de ez nem vonatkozhat életet kioltó hadfelszerelésre" - jelentette ki a lengyel elnök.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×