eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Betartják-e a tűzszünetet Kelet-Ukrajnában?

A harcok beszüntetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői pénteken Minszkben; a fegyvernyugvás helyi idő szerint 18 órakor életbe lépett. Moszkva szerint a NATO-val közösen Ukrajnában tervezett hadgyakorlatok és a walesi csúcstalálkozó hangneme alááshatják az ukrajnai békefolyamatot.

Az orosz külügyminisztérium kemény hangú közleményben reagált pénteken az észak-atlanti szövetség csúcstalálkozójának döntéseire. Nem sokkal azt követően, hogy Minszkben az EBESZ és Moszkva közvetítésével a délkelet-ukrajnai szakadárok és Kijev tűzszüneti megállapodást kötöttek. Moszkvában úgy látják, hogy a NATO-csúcson az ukrán válsággal kapcsolatosan elhangzott nyilatkozatok és a döntés a 2014 végéig tervezett közös ukrán-NATO hadgyakorlatokról elkerülhetetlenül "élezni fogják a feszültséget és veszélyeztetik az ukrajnai békefolyamatban bekövetkezett óvatos előrelépést". Emellett hozzájárulnak "az ukrán társadalom megosztottságának mélyüléséhez". Ráadásul arról tanúskodnak, hogy a NATO feltétel nélkül támogatja a neonáci és szélsőséges kijevi erőket, közöttük a Jobboldali Szektort.

Az észak-atlanti szövetség egyes tagállamai és Ukrajna hadseregének egységei a tervek szerint szeptember 16. és 26. között Nyugat-Ukrajnában hajtanak végre közös hadgyakorlatot. A 15 ország részvételével megrendezendő, Rapid Trident (Gyors Szigony) elnevezésű hadgyakorlaton az Olaszországban állomásozó amerikai 173. légi szállítású dandár 200 katonája is részt vesz - közölte szerdán a Pentagon.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár pénteken a NATO-csúcs után tartott sajtótájékoztatóján közölte, az észak-atlanti szövetség reméli, hogy a fegyvernyugvás egy "építő jellegű politikai folyamat kezdetét jelenti". A katonai szervezet vezetője hozzátette, "egy dolog tűzszünetet hirdetni, a következő döntő fontosságú lépés viszont annak jóhiszemű alkalmazása, a többit pedig majd meglátjuk".

A főtitkár a szövetség kétnapos csúcstalálkozójának eredményeit ismertetve bejelentette, megállapodás jött létre egy új gyorsreagálású alakulat létrehozásáról. Rasmussen péntek délután azt mondta: az alakulatot "bárhol a világon" nagyon rövid idő alatt be lehet vetni kollektív védelmi, illetve válságkezelő feladatok végrehajtására. Az alakulat "néhány ezer fős" szárazföldi erőből áll majd, és műveleteit légi, haditengerészeti és különleges feladatokra kiképzett egységek támogatják. Rasmussen szerint ehhez a NATO a szövetség területének "keleti térségeiben" hoz létre vezénylési és ellenőrző létesítményeket.

A NATO-tagországok pénteken a walesi Newportban megállapodtak abban, hogy az ukrán válság fejleményeire való tekintettel megállítják a védelmi kiadások csökkentésének folyamatát. A megállapodás szerint egy évtizeden belül minden NATO-tag "közelíti" katonai kiadásai mértékét a saját hazai összterméke (GDP) 2 százalékának megfelelő értékhez.Ukrajna Nemzetbiztonsági Tanácsa és az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság katonai parancsnoka péntek este megerősítette a kelet-ukrajnai tűzszünet életbe lépését. Petro Porosenko ukrán elnök a fegyvernyugvás bejelentését követő első nyilatkozatában azt mondta, a tűzszünetet hatékony nemzetközi felügyeletnek kell biztosítania.

A fegyvernyugvásról szóló jegyzőkönyv a harcoló felek között közvetítő, Kijev és a szakadárok mellett Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló úgynevezett kontaktcsoport minszki ülésén született meg, bár az egyezség tágabb kérdéseiről Porosenko korábban megegyezett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Az Interfax hírügynökség értesülései szerint a jegyzőkönyv tizennégy pontból áll, és egyebek mellett tartalmazza a tűzszünet ellenőrzésének részleteit, valamint rendelkezik a két oldal közti fogolycseréről is.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök hangsúlyozta, attól tart, Oroszország meg fogja szegni a tűzszünetet, ezért biztosítékokra, illetve az Egyesült Államok és az Európai Unió támogatására van szükség a béke betartatásához.
Igor Plotnickij, a szakadárok által önhatalmúlag kikiáltott "Luhanszki Népköztársaság" elnöke újságíróknak azt mondta, hogy a fegyvernyugvás ellenére továbbra is el akarnak szakadni Ukrajnától.

A Kreml üdvözölte az ukrán válság rendezését célzó tűzszüneti megállapodást. Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője elmondta: Moszkva reméli, hogy a felek pontosan végrehajtják a dokumentumban foglaltakat, és abban is bízik, hogy a felek folytatják a tárgyalásokat az ukrán válság teljes rendezéséig.

Barack Obama amerikai elnök kijelentette, hogy bizakodó, de szkeptikus az Ukrajna és a kelet-ukrajnai szakadárok között pénteken létrejött tűzszüneti megállapodással kapcsolatban. Az elnök erről a NATO kétnapos walesi csúcstalálkozóját követően pénteken megtartott sajtótájékoztatóján beszélt. Obama egyúttal sürgette, hogy az Egyesült Államok európai szövetségesei állapodjanak meg új Oroszország elleni szankciókról, amelyeket felfüggeszthetnek majd, ha a béke tartósnak bizonyul.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×