eur:
394.23
usd:
370.28
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

WHO: Már több mint 1900 halálos áldozata van a járványnak

Már több mint 1900 halálos áldozatot követelt március óta a nyugat-afrikai Ebola-járvány - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.

"A legfrissebb, eheti jelentés szerint 3500 megerősített (ebolás) megbetegedés történt Guineában, Sierra Leonéban és Libériában, és több mint 1900-an haltak bele (a kórba)" - mondta Margaret Chan, a WHO igazgatója Washingtonban újságíróknak.

A WHO igazgatója leszögezte, hogy a járvány továbbra is gyorsan terjed. Ezt jelzi az is, hogy a múlt héten az ENSZ szakosított egészségügyi szerve még megközelítőleg 1500 megbetegedésről és 3000 fertőzött emberről tudott, tehát egy hét alatt a halálos áldozatok száma 400-zal, a fertőzötteké pedig félezer fővel nőtt.

Chan szerint a vírus terjedésének megfékezése még hat-kilenc hónapig tart, amennyiben az érintett országok megfelelő nemzetközi segítségben részesülnek. A WHO egyébként már hónapokkal ezelőtt is azt közölte, hogy fél éven belül megállítható a vírus.

Az idei a legsúlyosabb és a legtöbb halálos áldozatot követelő Ebola-járvány a vírus négy évtizeddel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt, és néhányan Nigériában is megfertőződtek.

Kis számú ebolás megbetegedést Szenegálban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is regisztráltak. Mivel azonban ezek elszigetelt esetek, és nem a három nyugat-afrikai országban tomboló járványhoz köthetőek, ott akár nyolc héten belül is kiirtható a vírus.

Az Ebola vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×