eur:
393.66
usd:
364.47
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Magyar helységnév-feliratokat rongáltak meg a Székelyföldön

Ismeretlenek megrongálták a Hargita megyei Siménfalván és a hozzá tartozó falvakban a kétnyelvű táblákon szereplő magyar helységnév-feliratokat - közölte csütörtökön a Székelyhon.ro hírportál.

Péter Zoltán polgármester a portálnak elmondta: szerdára virradóra, a község valamennyi településén - Simánfalván, Szentmihályon, Kis- és Nagykadácsban, illetve Kobátfalván - több mint tíz táblán fehér festékkel mázolták be a magyar neveket.

Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerint nem gyakoriak az ilyen bűncselekmények: tavaly két esetet jelentettek, amelyek során csíkszéki települések tábláin a román neveket festették be feketével. A rendőrség minden jelentett esetben nyomozást indít, de a rongálások elkövetőit legtöbbször csak tettenérés esetén keríthetik kézre - tette hozzá.

A táblákat az utak országos felügyelete hivatott kicserélni és eddig minden esetben gondok nélkül megoldották a problémát - mondta a rendőrségi szóvivő a Székelyhonnak.

Erdély vegyes lakosságú térségeiben most is rendszeresen előfordul, hogy a magyar település-feliratokat - feltehetően átutazó autósok - bemázolják, de a Székelyföldön ez nem jellemző.

A 2001 óta hatályos közigazgatási törvény szerint azokon a településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, a település nevét az adott kisebbségi nyelven is fel kell tüntetni a település bejáratainál, a román megnevezés alatt, azonos méretű betűkkel.

Románia megyéi közül Hargitában a legnagyobb a magyarok aránya: a 2011-es népszámláláson a lakosok csaknem 83 százaléka vallotta magát magyarnak. Siménfalvának a cenzus idején 3363 magyar, 33 román és 49 cigány lakosa volt.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×