eur:
394.72
usd:
365
bux:
65502.22
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hagel: Amerikának meg kell őriznie haditechnikai fölényét

Oroszország és Kína az amerikai haditechnikai fölény felszámolására törekszik, ezért az Egyesült Államoknak innovatívabbnak kell lennie az új katonai eszközök kifejlesztésében és beszerzésében - jelentette ki szerdán Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter egy, a Rhode Island állambeli Newportban megrendezett hadiipari fórumon.

Hagel rámutatott, hogy elmaradott hadseregek és terrorszervezetek is képesek pusztító fegyverek birtokába jutni, Moszkva és Peking pedig modernizálja fegyveres erőit, beleértve a kibernetikai és elektronikai hadviselés eszközeit és a különleges egységeket.

"Olyan korszakba lépünk, amelyben az amerikai dominancia a tengereken, a levegőben és a világűrben - hogy a kibernetikai teret már ne is említsük - nem tekinthető magától értetődőnek" - mondta Hagel, mielőtt elutazott volna a NATO-csúcsra, amelynek egyik központi témája a szövetséges országok védelmi büdzséjének növelése lesz.

"És miközben az Egyesült Államok fenntartja meghatározó katonai és műszaki fölényét bármely potenciális ellenségével szemben, a folyamatos fölényünk nem tekinthető adottnak" - tette hozzá.

Mint mondta, "nemzedékek óta" nem tapasztalt kihívások érik az amerikai haditechnikai elsőbbséget. A miniszter szerint csökkenni kezd az Egyesült Államoknak a találati pontosság, a lopakodó technika és a nagy területek megfigyelése terén évtizedekkel ezelőtt elért előnye. Éppen ezért, a Pentagonnak a katonai költségvetés csökkentése közepette is bölcsen kell beruháznia, beleértve az olyan, a polgári gazdaságban is használatos fejlett technológiákba, mint a 3D nyomtatás, vagy a robotika.

Noha a maga mintegy 500 milliárd dolláros éves katonai költségvetésével az Egyesült Államok még mindig többet költ a hadseregére, mint az utána következő 6-7 ország együttesen, a kutatásra és fejlesztésre szánt összegek több mint 20 százalékkal csökkentek Barack Obama elnöksége alatt.

A szerdai tanácskozáson jelen voltak a legnagyobb amerikai fegyvergyártó cégek, így a Lockheed Martin, a Boeing és a Northrop Grumman képviselői, akik azt sürgették a Pentagontól, hogy változtassa meg ezt a trendet.

A Pentagon tisztségviselői szerint a jövőben nagy hangsúlyt kap a nagy hatótávolságú fegyverek, a kibernetikai biztonság, a pilóta vagy vezető nélküli rendszerek és az új típusú radartechnológia hosszú távú fejlesztése. Hagel elmondta, hogy a helyettese, Bob Work egy a 70-es évekére emlékeztető hosszú távú kutatási és fejlesztési tervező programot irányít.

Frank Kendall, a Pentagon beszerzési főnöke arról beszélt, hogy a jövőben fontos szempont lesz az olyan projektek kiküszöbölése, amelyek eredményeként "kisszámú nagyon drága tárgy jön létre". Kendall ezzel egyebek között az egyre sebezhetőbb katonai műholdakra utalt. Szavai szerint a Pentagonnak fontolóra kell vennie, hogy a hadfelszerelés összetételében a mennyiség is tényező legyen.

Hagel a fórumon a CNN-nek nyilatkozva egyébként leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem feltartóztatni kívánja az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű dzsihádista csoportot, hanem lebontani és megsemmisíteni annak képességeit. A miniszter úgy fogalmazott, hogy az IÁ oldalán több mint 100 amerikai állampolgár harcol.

A Pentagon vezetője, aki a walesi NATO-csúcs után Grúziába és Törökországba utazik majd, kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak Ukrajnával kapcsolatban nem megy el a katonai konfrontációig.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentőségű valorizácós szorzószámok minden évben a kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagbér előző évi nominális növekedését tükrözik, az erről szóló idei kormányrendelet tervezetét március 13-án küldték társadalmi egyeztetésre. Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ezt a méltánytalanságot sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×