Kövér: Jordánia fontos partnere Magyarországnak

InfoRádió / MTI
2014. szeptember 1. 12:53
A magyar kormány által négy éve megkezdett keleti nyitás stratégiájában kitüntetett partneri szerep jut Jordániának - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn az Országházban, miután fogadta Atef Taravnehet, Jordánia képviselőházának elnökét.

A tárgyalásuk után tartott sajtótájékoztatón Kövér László felidézte: már mintegy tíz éve annak, hogy magyar házelnök Jordániába látogatott, illetve jordániai kollégája is Budapestre érkezett, ezért Atef Taravneh mostani látogatása rendkívüli jelentőségű. Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi jordániai látogatása lökést adott a kétoldalú kapcsolatoknak, sok megállapodást sikerült akkor tető alá hozni, elindítani - emlékeztetett. Közölte: remélhetőleg a jordániai házelnök látogatásával a magas szintű kapcsolattartás a két ország között új lendületet vesz, és a jordániai király is hamarosan ellátogathat Magyarországra. Jordánia miniszterelnökének és külügyminiszterének is érvényes meghívása van Budapestre - tette hozzá.

Kövér László fontos feladatnak nevezte a parlamenti kapcsolatok intenzívebbé tételét, elsősorban a baráti tagozatok és a szakbizottságok közötti kapcsolattartás révén. A baráti tagozatokról megjegyezte: az előző ciklusban az egyik legnagyobb létszámú baráti tagozat a jordániai-magyar volt a parlamentben, a testület ősszel kezdi meg ismét érdemi munkáját.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte az elmúlt négy évben felhalmozott magyarországi tapasztalatok átadásának jelentőségét is, hiszen - mint mondta - Jordániában "nagyon megfontolt és átfogó" reform zajlik, ami hozzájárul ahhoz, hogy "abban a nagyon forrongó és konfliktusokkal terhelt térségben", amelyben fekszik, az ország "a kiegyensúlyozottság, a stabilitás és a kiszámíthatóság szigete". Ez felértékeli Jordániát minden partnere, így Magyarország számára is - mutatott rá, hozzáfűzve: ez teszi lehetővé a gazdasági kapcsolatok bővülését is.

Kövér László végül arról is beszélt, hogy jordániai befektetők érdeklődnek Magyarország iránt, az országot egyfajta kapunak tekintik Közép-Európa és az Európai Unió felé.

Atef Taravneh hangsúlyozta: Jordánia büszke arra, hogy baráti kapcsolat fűzi Magyarországhoz, és ezt igyekszik fenntartani, tovább fejleszteni a jövőben.

Mint mondta, Áder János köztársasági elnökkel, majd Kövér Lászlóval folytatott megbeszélése alkalmával az átalakulás időszakában szerzett magyarországi tapasztalatok átadásáról, valamint a két országot érintő kérdésekről tárgyalt. Kitért a két ország közötti testvérvárosi kapcsolatok jelentőségére, továbbá a hallgatói csereprogramokra.