eur:
393.91
usd:
369.83
bux:
65748.39
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Az olasz kormány ezer nap alatt valósítaná meg a reformokat

A római kormány ezer nap alatt valósítaná meg ígéreteit - derült ki Matteo Renzi olasz kormányfőnek hétfőn, a nyári szünet után tartott első sajtótájékoztatóján mondott szavaiból.

Matteo Renzi elmondta, az olasz sajtó azzal vádolja az általa vezetett kormányt, hogy folyamatosan reformokat ígér, de ezeket nem valósítja meg.

"Sokat tettünk, de ez számunkra sem elegendő. Ki vagyunk éhezve a reformokra és tényleg megváltoztatjuk Olaszországot!" - fogalmazott a miniszterelnök. Bejelentette, hogy ezentúl az olaszok a passodopopasso.italia.it (lépésről lépésre Olaszország) című honlapon ellenőrizhetik a február 22-én megalakult Renzi-kormány programját és azt, hogy mennyit valósított meg az ígért reformokból. Matteo Renzi hangsúlyozta, hogy kormánya egyik célja az, hogy a következő ezer nap alatt ezer bölcsődét nyissanak meg.

Az első olasz sajtókommentárok szerint a miniszterelnök a honlappal akarja ellensúlyozni a kormány eredményeivel szembeni egyre erősebb kritikát. Elemzők megjegyezték, hogy Matteo Renzi korábban gyors és azonnali reformokról beszélt, a lépésről lépésre való programot azonban ezer napban szabta meg, 2017 május végére ígérve konkrét változásokat.

A kormányfő a sajtótájékoztatón arra szólította fel az olasz politikát és sajtót, ne támadja Németországot, mivel Németország nem ellenség, hanem ellenkezőleg, példakép Itália számára például a munkapiaci reformok terén.

Luigi Angeletti, az UIL szakszervezet főtitkára szerint a Matteo Renzi vezette kormány hét hónap alatt egyedül az olasz közigazgatás reformját hajtotta végre, de ezt is úgy, hogy "senki se vette észre". Daniele Capezzone a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) szóvivője kijelentette, Olaszországot fel kellene rázni, ehelyett a Renzi-kormány a túlélésre játszik.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×