A The New York Times című amerikai napilap honlapján megjelent cikk szerzője felidézte azt a 20 évvel ezelőtti szentpétervári kerekasztal-beszélgetést, amelyen rajta kívül részt vett mások mellett az akkor még az orosz város helyettes polgármestereként szolgáló Putyin is. Az esemény, amelynek teljes átiratát közzétették a német szervezők, Ash szerint akkor vált figyelemfelkeltővé, amikor a zömök és "irritáló" politikus elkezdett beszélni. Moszkva önként "hatalmas területekről" mondott le a volt szovjet tagköztársaságok javára, beleértve olyan térségeket is, amelyek történelmileg mindig is Oroszországhoz tartoztak - hangoztatta 1994-ben Putyin, aki a Krímre vagy Észak-Kazahsztánra gondolt. Oroszország nem hagyhatja sorsára azt a 25 millió oroszt, aki jelenleg külföldön él. A világnak tisztelnie kellene az orosz állam és az orosz nép, mint nagy nemzet érdekeit - húzta alá felszólalásában a néhány évvel később elnökké avanzsált politikus.
A történész szerint kevesen gondolták volna akkor, hogy 20 év elteltével minden orosz "koronázatlan cárja" majd erővel ráteszi kezét a Krímre, titokban erőszakos konfliktust gerjeszt Kelet-Ukrajnában és az "orosz világgal" kapcsolatos 19. századi "népi vízióját" nyíltan egy 21. századi állam politikájaként népszerűsíti. Az eredmény: ma a Kreml a Nyugat által életre hívott és az ENSZ által szentesített humanitárius elvnek, a "védelmi felelősség" doktrínájának a saját szája íze szerinti, elferdített változatát hirdeti. Putyin ennek alapján ragaszkodik ahhoz a tézishez, hogy Oroszország felelőssége a külföldön élő összes orosz megvédése, és ennek megfelelően el is dönti, kikről van szó.
A történész emlékeztetett: Putyin kezdetben, 1999-es kormányfői kinevezésekor még más kapcsolati modellekkel kísérletezett a Nyugatot és a világ többi részét illetően. Néhány éven át a modernizációval próbálkozott és együttműködött a Nyugattal. Moszkva ennek keretében választotta a G8-tagságot - ez egyike volt annak a sok ösztönzőnek, amelyet az Egyesült Államok és Európa kínált Oroszországnak azzal a céllal, hogy segítsen neki a szovjet birodalom szétesésével járó nehézségek leküzdésében. A cikkíró szerint George W. Bush volt amerikai elnök tévedett, amikor 2001-ben, az akkor már elnök Putyinnal való első személyes találkozó után azt mondta: belenézett az orosz vezető szemébe, és az "embert" látta benne.
Ash úgy véli, helytelen lenne arra következtetni, hogy Putyin titokban már 2001-ben a Krím visszafoglalását és Ukrajna destabilizálását tervezte, az azonban kétségtelen, hogy a védelmező államról szóló - a neheztelésen alapuló - doktrínájának alapelvei már akkor jelen voltak.
Volt idő, amikor Brezsnyev doktrínája volt érvényben, aki a "testvéri segítségre" hivatkozva igazolta egyebek mellett Csehszlovákia 1968-as szovjet invázióját. Aztán jött a kelet-európai térségre vonatkozóan a "saját út" lehetőségét hirdető Sinatra-doktrína Mihail Gorbacsov jóvoltából, most pedig itt van a Putyin-doktrína - jegyezte meg a cikkíró. Ash ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy világszerte számos olyan ország van, amely sajátjának tekint külföldön élő polgárokat. Mi lenne, ha a délkelet-ázsiai országban élő kínai kisebbségek diszkrimináció és népharag céltáblái lennének, és Kína anyaországként gyakorolná a védelmi felelősség putyini népi változatát? - tette fel a kérdést a történész.
A cikkíró szerint ahhoz, hogy világos legyen, miért teljesen elfogadhatatlan az orosz államfő krími vagy kelet-ukrajnai fellépése, mindenekelőtt arról kell egyetértésnek lennie, melyek egy anyaország törvényes jogai és felelősségei. Ash ezzel kapcsolatban példaként említette útlevelét. Ebben még mindig az a régi formula szerepel, hogy "őfelsége a brit királynő" külügyminisztere kéri és elvárja a külföldi hatalmaktól, hogy "akadálytalanul" engedjék át (a határon) a dokumentumban megnevezett személyt. Ez azt is jelenti, hogy ha az illető külföldön bajba kerülne - például a Dnyeszteren túli területen -, az anyaország ténylegesen is kérné az útlevélben foglaltak érvényesülését - jegyezte meg a történész. A témában ennél lényegesebb momentumként említette Ash, hogy Lengyelország nemrég aggodalmának adott hangot a Litvániában élő lengyel ajkúak helyzete miatt, Magyarország pedig útlevelet és szavazati jogot ajánlott a szomszédos országokban élő és a magyar nép részét képező polgároknak.
A cikkíró kitért a maláj utasszállító repülőgép állítólagos lelövésére, amely amerikai és ukrán tisztségviselők szerint is egy orosz gyártmányú légvédelmi rakéta műve volt, azt viszont egyelőre nem tudni, ki lőtte azt ki. Képmutatás viszont az orosz álláspont, miszerint az a kormány viseli a felelősséget, amelynek területén bekövetkezett a szörnyű tragédia - vélekedett Ash. Hozzátette: valószínűnek tűnik az a feltevés, hogy egy reguláris hadsereg (orosz vagy ukrán) azonosította a 11 ezer méter magasan repülő utasszállító gép radarképét, illetve joggal lehet azt is gondolni, hogy egy kizárólag helyi militánsokból álló csoportnak - még ha néhányan katonai tapasztalattal rendelkeznek is - nincs meg az a képessége, hogy külső segítség nélkül végrehajtson egy ilyen támadást. Éppen a védelmi felelősség Putyin-féle etnikai verziója által teremtett ellentmondások és kétértelműségek vezethetnek ilyen katasztrofális eshetőségekhez. Az orosz elnök aláássa és kérdőre vonja egy szuverén terület kormányának fennhatóságát, majd pedig ugyanezt a kormányt okolja a következményekért - mutatott rá Ash.