Állami szintű terrorizmust követ el Izrael a Gázai övezet bombázásával és palesztin lakosok mészárlásával - jelentette ki kedden Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök.
A politikus az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) képviselői előtt tartott szokásos heti beszédében, a törvényhozás ankarai épületében feltette a szónoki kérdést, hogy meddig marad néma a világ "az izraeli állami terrorizmus" láttán.
Szerinte kizárt minden lehetősége annak, hogy Törökország normalizálja kapcsolatait Izraellel, amíg az folytatja a Gázai övezet elleni agresszióját.
A kormányfő elítélte egyben azt is, hogy a nemzetközi közvélemény tétlenül szemléli az izraeli hadműveletet, amelynek már 192 halálos áldozata van.
Erdogan a palesztin ügy védelmezőjeként fellépve hangoztatta, hogy a palesztinok nem maradnak egyedül küzdelmükben, Törökország továbbra is küld humanitárius segélyt a Gázai övezetbe.