Az 1 millió 714 ezer 476 szavazásra jogosult szlovén állampolgár 19 óráig adhatja le voksát a 17 párt, valamint választási lista egyikére Szlovénia 3140 szavazóhelyén és 32 diplomáciai külképviseleten. Mintegy 4 ezer levélszavazatra is számítanak.
A szlovén törvényhozás 90 mandátumáért 1134 jelölt verseng, 43 százalékuk nő. A jelöltek 69 százaléka arra számít, hogy újra bekerül a parlamentbe, közöttük a magyar kisebbségi képviselő, Göncz László is.
Az előre hozott szavazást azért tartják, mert Alenka Bratusek kormányfő elvesztette balközép irányzatú pártja, a Pozitív Szlovénia vezetéséért folytatott küzdelmet és május elején lemondott a miniszterelnöki posztról. 2012 óta a Bratusek vezette kormány volt a második kabinet, amely nem töltötte ki mandátumát.
Az ország Jugoszláviától való, 1991-es függetlenedése óta ez a hetedik parlamenti választás és egyúttal a második előre hozott választás.
A végleges és hivatalos eredményeket a levélszavazatok beérkezése és feldolgozása után teszik közzé várhatóan július 29-én. A Nemzetgyűlés alakuló ülését az előzetes tervek alapján augusztus 1-jén tartják, amikor az új képviselők leteszik esküjüket, és megválasztják a parlament elnökét.