Újabb szerb politikust vádoltak meg plágiummal

InfoRádió / MTI
2014. július 11. 11:06
Újabb szerbiai politikust vádoltak meg azzal, hogy doktori disszertációjának jelentős részét mások munkáiból ollózta össze.

Szerbiában eddig semmiféle komolyabb következménye nem volt a politikusokkal szembeni plágiumvádaknak, egyetlen megvádoltnak sem kellett súlyosabb retorziókkal szembenéznie.

A belgrádi sajtó jelentései szerint a Nebojsa Stefanovic belügyminiszter után most Belgrád polgármesterét gyanúsítják azzal, hogy mások munkáiból másolta doktori disszertációjának jelentős részét. A vádat Rasa Karapandza, az EBS Business School professzora fogalmazta meg a polgármesterrel szemben. A bíráló a Pescanik (Homokóra) internetes portálon azt írta, hogy plágiumon alapul Sinisa Mali polgármester doktori disszertációja.

Rasa Karapandza a Velike tajne Malog majstora (Kis mester nagy titkai - avagy hogyan lopott doktorátust Sinisa Mali) című, szójáték alapján elnevezett elemzésében (a mali szó szerbül kicsit jelent) azt írta, hogy Mali doktori disszertációja az egyik legrosszabb plágium, amellyel a szerbiai nyilvánosság eddig találkozhatott. Karapandza szerint a disszertáció szinte minden oldalán található másolt szöveg, a tudományos munka egyharmadában pedig a szöveg legalább 33 százalékát átmásolta valahonnan a szerző. Karapandza felszólította a politikust, hogy mondjon le belgrádi polgármesteri tisztségéről, a Belgrádi Egyetemtől pedig azt követelte, hogy vonja meg Malitól a doktori címet.

Mali 2013-ban védte meg doktori disszertációját Értékteremtés szerkezetátalakítás és privatizáció segítségével - elméleti koncepciók és szerbiai tapasztalatok címmel a Belgrádi Egyetem munkaszervezési karán (FON). Az elemzés megjelenése után Milan Martic, a FON dékánja megbízta Mali egykori mentorát, hogy vizsgálja meg a tudományos munkát, vannak-e abban plagizált részek. A dékán megjegyezte, hogy a mentor szerint a disszertáció jó munka volt, és a doktorátus alapján meg is jelentettek egy tudományos munkát az egyik nemzetközi folyóiratban.

A plágiumváddal előálló Karapandza szerint a polgármester mellett a doktori címet odaítélő bizottság tagjait is felelősség terheli. Martic ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a bizottság minden kritériumot figyelembe véve tudományos munkának fogadta el a disszertációt, emellett a munka tartalmazza a szerző saját tudományos felismeréseit is, és a nyilvánosságra bocsátott disszertációt sem támadta meg senki. Kiemelte, hogy egy disszertáció esetében nincs meghatározva, mekkora része lehet másolt szöveg.

A közelmúltban szerb tudósok egy csoportja azzal vádolta meg Nebojsa Stefanovic belügyminisztert, hogy törvénytelen módon szerezte doktori címét. A települési önkormányzatokról szóló disszertációja tudományosan értéktelen munka, ami még a legalapvetőbb kritériumoknak sem felel meg - állították a bírálók. Leszögezték, hogy véleményük szerint emiatt a parlament egykori elnöke, a jelenlegi belügyminiszter nem alkalmas arra, hogy közhivatalt viseljen, és le kellene mondania belügyminiszteri tisztségéről.

A bírálók olyan példákra hivatkoznak, mint Annette Schavan korábbi német kulturális miniszter vagy Karl-Theodor zu Guttenberg volt német védelmi miniszter esete. Mindkettőjük doktori dolgozatával kapcsolatban plágiumgyanú merült fel, ami később beigazolódott, s emiatt a tárcavezetőket megfosztották doktori címüktől. Schavan és Guttenberg ezután benyújtotta lemondását.