Eltűnt egy kisebb város Szerbiában

InfoRádió / MTI
2014. július 3. 13:47
Még a háborúk idején sem született olyan kevés gyerek Szerbiában, mint tavaly, egy kisebb város lakossága "tűnt el" - jelentette ki Goran Penev demográfiai szakértő a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) csütörtökön.

Penev úgy fogalmazott: a balkáni háborúk, a délszláv háborúk, de még az első és a második világháború idején is magasabb volt a születésszám Szerbia területén, mint 2013-ban.

A köztársasági statisztikai hivatal adatai szerint tavaly mintegy 65 és fél ezer gyerek született a nyugat-balkáni országban, míg több mint 100 ezren haltak meg. Ezt azt jelenti - magyarázta a demográfus -, hogy Szerbia éves népességvesztesége meghaladja a 30 ezret, ami egy kisebb város teljes lakosságával ér fel.

Szerbiában mindössze nyolc városban jegyeztek pozitív természetes szaporulatot, ezzel szemben voltak olyan települések is, ahol tavaly egyáltalán nem született gyerek. A szakember szerint a -4,8 ezrelékes negatív természetes szaporulat tendenciájának megállítása érdekében nem "villámkampányokra", hanem hosszú távra szóló népesedéspolitikára van szükség.

Szerbiában egyébként a legtöbb gyerek 25-29 éves anyától születik, az anyák átlagéletkora 29,1 év. A statisztikai adatok szerint a szerbiai családokra átlagosan másfél gyerek jut.