Külföldi kormányok éveken keresztül kémkedtek a finn külügyminisztérium ellen

InfoRádió / MTI
2014. július 2. 17:01
Külföldi kormányok éveken keresztül kiberkémkedtek a finn külügyminisztérium ellen, és érzékeny adatokhoz juthattak hozzá - közölte szerdán a finn minisztérium és a hírszerzés.

A minisztérium két különböző esetben is hírszerzők célpontjává vált. Az első kémkedési ügyről tavaly év elején szereztek tudomást, és a megfigyelés akkor már évek óta tartott, azt azonban nem tudni, hogy pontosan mikor kezdődött.

A megfigyelésről egy másik ország értesítette bizalmasan a finn hatóságokat. A második esetet az első ügyben folytatott nyomozás során fedezték fel, s ez súlyosabb az eredeti ügynél.

A rendőrség tájékoztatása szerint kémszoftvereket telepítettek a külügyminisztérium számítógépeire.

Antti Pelttari, a finn hírszerző szolgálat vezetője nem fedte fel, hogy melyik ország érintett az ügyben. "Mindössze annyit mondunk, hogy kormányzatok hajtották végre az akciókat, de nem fogjuk megnevezni azokat" - mondta sajtótájékoztatóján a tisztségviselő.

Pelttari azt sem árulta el, hogy a két kémkedési ügy egy vagy két különböző országhoz kötődik. Több más nyugati ország, például Belgium is célpontjává vált hasonló támadásoknak - tette hozzá.

A rendőrség közölte, hogy bár a behatolók rengeteg dokumentumhoz hozzáférhettek, azok pontos tartalma egyelőre ismeretlen.

"A megszerzett információk hatással lehetnek a különböző tárgyalásokra és árthatnak Finnország nemzeti érdekeinek" - mondta Peter Stenlund külügyi államtitkár, hozzátéve, hogy a nyomozásnak köszönhetően az elkövetők is tudják, hogy azonosították őket. "Tudják, hogy mi tudjuk" - mondta.