A lengyel lehallgatási ügy újabb fejleményei

InfoRádió / MTI
2014. július 2. 16:47
Félretette nézeteltéréseit és a szorosabb együttműködés mellett döntött a lengyel baloldal két rivális parlamenti pártja a Donald Tusk jobbközép kormányát súlyos válságba sodró lehallgatási botrány nyomán - jelentette szerdán az APA osztrák hírügynökség.

"A lehallgatási ügy olyannyira komoly, hogy a korábbi nézeteltérések elveszítik jelentőségüket" - magyarázta kedden Varsóban Leszek Miller, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) elnöke a baloldali liberális Te Mozgalmad (RP) nevű formáció vezetőjével, Janusz Palikottal közösen tartott sajtótájékoztatón. A két egymással mindig szembenálló párt megkötötte a "61-es Megállapodást", amelyben a szám a két tömörülés parlamenti frakciójának összlétszámára utal. Néhány nappal korábban két kis konzervatív párt is tárgyalásokat kezdett egy közös választási blokkról.

A tájékoztatás szerint az SLD és az RP megegyezett 17 különböző politikai javaslatban, amelyek a június közepén kirobbant lehallgatási botrány tisztázását, illetve az ügy által érintett személyek megbüntetését segítik elő. A két párt ezenkívül bizalmatlansági indítványt óhajt benyújtani Radoslaw Sikorski külügyminiszter ellen, valamint támogatna egy ahhoz hasonló indítványt, mint amelyet a vezető ellenzéki párt, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) terjesztett be Bartlomiej Sienkiewicz belügyminiszter ellen. A két baloldali tömörülés össze akar hívni három különböző különleges vizsgálóbizottságot a lehallgatási ügy kivizsgálására, valamint azt is fontolgatja, hogy ősszel egy közös bizalmatlansági indítványt nyújt be Donald Tusk kormánya ellen. Az SLD és az RP a közös választási listát azonban egyelőre kizárja.

A lengyel baloldal a 2005-ös parlamenti választások óta, amely az SLD megalázó vereségét hozta, mély válságba jutott és a baloldali politikai spektrum széttöredezéséhez vezetett. Eddig az összefogásra tett valamennyi kísérlet kudarcba fulladt.

A Homo Homini közvélemény-kutató intézet legutóbbi felmérése szerint az SLD a pártok népszerűségi listáján elvesztette a harmadik helyet, amelyet a parlamenten kívüli radikális jobboldali, populista Új Jobboldali Kongresszusnak (KNP) adott át, és jelenleg a szavazatoknak csupán a 10 százalékára számíthat. A RP-t, amely a 2011-es parlamenti választások után meglepetésre a lengyel parlament harmadik legerősebb pártja lett, jelenleg csupán a lengyelek 2 százaléka támogatja.

A lehallgatási botrány rendkívüli sokkot váltott ki a lengyel közvéleményben, a lehallgatott vezető politikusok, köztük Sikorski vulgáris nyelvezete, stílusa, cinizmusa, egész magatartása megdöbbentette a társadalmat.