Tanács helyett fegyvert kér Washingtontól Irak

Infostart
2014. június 26. 08:16
Az iraki miniszterelnök kizárta, hogy egységkormányt hozzon létre az ország északi részét megszállva tartó szunnita fegyveres lázadók legyőzésére. Pedig mind Washington, mind pedig Teherán ezt javasolta a síita politikusnak.

Nem tanácsokat, csak katonai támogatást vár az Egyesült Államoktól az iraki miniszterelnök, Núri al-Maliki, aki elutasította a washingtoni és a teheráni politikusok javaslatát, hogy alakuljon Bagdadban egységkormány.

"Veszélyes célok állnak az egységkormány megalakításának ötlete mögött, ez nem titok az irakiak számára. Ez egyszerűen az ország alkotmány és a fiatal, formálódó demokrácia elleni puccs" - mondta televíziós beszédében a síita Núri al-Maliki, akit gyakran vádolnak azzal ellenfelei, hogy háttérbe szorítja a szunnitákat.

A siíta többségű Irán nehezen lenne vádolható a szunniták elvakult támogatásával, John Kerry amerikai külügyminiszter is jelezte, az ország szétesésének elkerülése miatt lenne égetően szükséges, hogy a síiták, a szunniták és a kurdok egyenlő arányban legyenek képviselve a felső vezetésben.

Az amerikai diplomácia vezetője hét eleji, előre be nem jelentett iraki látogatásán még azt mondta, Irak vezető politikusai készek az egységkormány megalakítására.

Az ENSZ szerint eddig legkevesebb 1000 halálos áldozata van az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű radikális szunnita szervezet és szövetségesei által az ország északi részén június elején indított fegyveres támadásoknak. Több mint félmillióan hagyták el otthonaikat az összecsapások elől menekülve.

Az iraki biztonsági erők nem képesek úrrá lenni a kialakult helyzeten, sokan - az amerikaiaktól kapott modern - fegyvereiket és felszereléseiket hátrahagyva menekültek az előrenyomuló fegyveresek elől.

Kedden megérkeztek Irakba az első amerikai katonai tanácsadók, akiket a kormányerők támogatására vezényeltek az ázsiai országba. Barack Obama 300 katonai tanácsadó és kommandóst ígért az iraki vezetésnek.

Hanganyag: Király István Dániel

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást